Itt van a 10.13-as frissítés.
Ahogy megírtuk, Yuumi az egyik legtöbbet bannolt karakter a játékban, ha pedig csak Platinum felett nézzük, őt rakják ki a legtöbbször. Nem is olyan meglepő ez, ugyanis szinte halhatatlanná teszi a csapattársait, ami eléggé megnehezíti a teamfightok megnyerését. Sokszor lehetett látni olyan duókat, aminek az egyik tagja lement Yuumival, a másik pedig topra egy alapból tankosabb, de sokat sebző karakterrel, például Nasus-szal vagy Aatroxal. Ennek az eredménye egy olyan bruiser volt, akit nagyjából lehetetlen volt megölni, ha minden jól megy, akkor ez most megváltozik.
Yuumi E-je mostantól megeszi a manája 15 százalékát, plusz 40-60-at, így remélhetőleg jóval több itemre lesz majd szüksége, hogy végig tudjon healelni egy teamfightot. A játék korai szakaszában pedig biztosan jobban meg kell majd gondolnia, mikor healel.
Gyengítik még Ornnt, Syndrát, Aphelios-t és Kalistát, ők túl erősek a profi játékban, illetve Cassiopeiát is nerfelik, akit a 10-12-es frissítéssel kicsit túlerősítettek.
Most jóval több karakter erősödik, mint gyengül: Nocturne hatékonyabb lesz a dzsungelben, buffolják Kog’maw és Nunu AP buildjét, ezen kívül erősödik Vi, Rakan, Gnar, Lucian, Ryze és Yorick.
Az alábbi képre kattintva eléred a LoL hivatalos magyar oldalát, ahol a részletes változtatások szerepelnek:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!