Counter Strike

Megjelent zonic önéletrajzi könyvének angol nyelvű kiadása!


A négyszeres Major-győztes edző szavai így azért több emberhez jutnak el, mint dán nyelven.

Minden idők legsikeresebb CS:GO csapatának edzője, Danny “⁠zonic⁠ Sørensen tavaly novemberben adta ki önéletrajzi könyvét (ZONIC – The Astralis Story), és immáron világszerte, angol nyelven is elérhető.

A 222 oldalas könyvben zonic mélyrehatóan ír arról az útról, amit ő, illetve a csapat közösen megtett a sikerhez vezető ösvényen, kezdve az első lépéseitől az esport világában, egészen a Major-győzelmek hadáig.

A 33 éves dán edző korábban maga is profi játékosként tevékenykedett, mégpedig az 1.6-os verzióban, ahol elsősorban a NoA és az mTw által vált ismertté. A profi CS:GO-val 2015 nyarán került közelebbi kapcsolatba, amikor a Dignitas edzője lett.

Később az mTw-nél coachkodott, majd 2016 januárjában került az Astralishoz, amellyel – egyebek mellett – négy Majort nyert, 2019-ben pedig az év edzőjének is megválasztották az Esports Awards gálán.

Zonic könyve egyelőre csak digitális verzióban érhető el, mégpedig az alábbi három linken. A dán edző elmondása szerint nagy erőkkel dolgoznak a nyomtatott változaton is, így a későbbiekben természetesen az is vásárolható lesz majd.

Egyesült Királyság
Amerikai Egyesült Államok
A világ többi része

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva