Counter Strike

Tízhetes versenysorozat jön, 400 ezer dollár összdíjazással!


Nyáron sem fogunk unatkozni, az egyszer biztos.

Az Eden Esports nevű szervező egy új eseményt jelentett be, amely az Eden Arena: Malta Vibes nevet kapta. A verseny tíz állomással érkezik, így tíz héten keresztül folyamatosan lesz majd egy-egy újabb állomás.

A Malta Vibes formátuma nagyban hajaz a korábban általunk is közvetített Home Sweet Home versenysorozatra, ami nem meglepő, hiszen a GRID itt is jelen lesz támogatóként. A GRID-hez még a GamingMalta és a LOOT.BET csatlakozott szponzorként, míg a verseny lebonyolításáért az Eden Esports felel.

Az első állomás június 30-án, azaz jövő héten kedden kezdődik, míg az utolsó állomás szeptember 6-ig tart, így az esemény összeségében több, mint két hónapot ölel át. Az összdíjazás 400 ezer dollár, azaz minden héten 40 ezer dollár kerül majd kiosztásra.

A résztvevők egyelőre még az első állomást illetően sem ismertek, de bízunk benne, hogy a Home Sweet Home-hoz hasonlóan itt is lesz majd magyar érdekeltség.  Annyi biztos, hogy a cs_summit 6, az ESL One Cologne, illetve a játékosszünet miatt néhány team kiesik a meghívható csapatok pixiséből.

A verseny menetrendje a következő: 

Week 1: június 30-július 5
Week 2: július 9-13
Week 3: július 14-19
Week 4: július 21-26
Week 5: július 30-augusztus 3
Week 6: augusztus 4-9
Week 7: augusztus 11-16
Week 8: augusztus 20-24
Week 9: augusztus 25-30
Week 10: szeptember 1-6

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva