Counter Strike

Augusztusban jöhetne az első LAN, de úgy néz ki, hogy az élet megint közbeszól


Az ESL nem túl optimista, hiszen újabb korlátozások jönnek.

Valószínűleg az ESL One: Köln is marad online körülmények között, ugyanis az újabb korlátozások nem tennék lehetővé, hogy egy helyszínen tartózkodjon minden csapat.

Ezzel kapcsolatban elsőként a DBLTAP tett közzé egy cikket tegnap, de később a HLTV is megerősítette a hírt, mégpedig egy szervezői nyilatkozat révén: “Az uniós korlátozó intézkedések miatt nagy kihívás és felelősség lenne ennyi embert egy helyre vinni.” – mondta egy ESL-es forrás a HLTV-nek.

Szerdán az Európai Unió azt javasolta a tagállamoknak, hogy vezessenek be utazási korlátozásokat 15 nem uniós országgal kapcsolatban. A listán szerepel többek között Kanada, Ausztrália és Kína is, de elsősorban olyan országokra vonatkozik, mint Brazília, USA és Oroszország, ahol a legmagasabb a koronavírus fertőzöttek száma.

Jelen állapot szerint az ESL One: Köln augusztus 21-30 között kerül megrendezésre, miután eltolták a korábbi, júliusi időpontról. Az ESL a 24 résztvevőből már 18-at bejelentett, így például több olyan csapatot is (pl. Liquid, EG, 100T, FURIA, Cloud9), amelyet érintene a fenti korlátozás.

Borítókép: ESL One: Köln 2019 (HLTV)

Ezt már olvastad?

Az Astralis bejelentette es3tag szerződtetését!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva