Gaming

A Halo 3 jövőhéten megjelenik végre PC-re is!


Nem kell már sokat várni a PC-s Halo 3-ra!

A 2007-ben egyszerűen csodálatosnak volt gémernek lenni, olyan remek egy év volt – talán a legjobb! Ekkor mutatkozott be a Bioshock, az Assassin’s Creed, a Portal, a Mass Effect, a Crysis, kelt új életre a Call of Duty-sorozat a Modern Warfare-al, illetve ért véget a Bungie és Master Chief közös legendája a Halo 3-mal.

A Halo volt az a sorozat, ami megreformálta a konzolos FPS műfaját, így nem meglepő, hogy a Microsoft az Xbox exkluzív zászlósává tette meg, ami az első rész kivételével (2003-ban) nem jelent meg PC-re. Aztán jött az Xbox One fiaskó, amit úgy próbálnak elsimítani, hogy a platformokat a lehető legközelebb hozzák egymáshoz. Ezért alakulhatott úgy, hogy ennyi év után a Master Chief Collection részeként PC-re is megjelenik a teljes klasszikus Bungie-féle sorozat.

A harmadik epizód PC-s megjelenését megelőzte egy tesztidőszak is, amire bárki jelentkezhetett és kisebb szerencsével még kódot is kapott hozzá, most viszont mindenki örülhet, ugyanis megjelenési dátumot is kapott!

Érkezik a hordozható, streamingre tervezett Xbox mini kontroller!

A Halo 3 teljes remasterelést követően tehát július 17-én jelenik meg PC-re, természetesen a Master Chief Collection részeként.

A 343 Industries tervezi az ODST-t is átültetni, de erről egyelőre nem osztottak meg többet, míg a készülő – már következő generációs – Halo Infinite egyszerre jelenik majd meg Xbox Series X-re és PC-re, ami a sorozat történetében most először fordul majd elő.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva