Fifa

Egy játékos a szülei összes félretett pénzét – 1,5 millió forintot költött el a Fifa 20 pakkokra!


Az EA még ezek után is azt mondja, hogy nincsen semmi gond a szerencsejáték rendszerükkel...

Az alábbi súlyos esetről a BBC számolt be a napokban, ami vélhetőleg komolyan meggyorsította annak a brit törvényjavaslatnak az elfogadását is, amit eredetileg az EA-FIFA lootboxai hatására dolgoztak ki. Ha a törvényjavaslat átmegy, annak komoly hatása lehet akár az egész európai videojátékpiacra.

Hamarosan Angliában is betilthatják a loot boxokat – és erről nagyrészt egyetlen cég tehet!

Egy fiatal brit játékos, Jonathan Peniket mondhatni, hogy eléggé rajong a futballért és a FIFA játékokért, amikkel még egészen kiskorában, 2012-ben találkozott először. A játékba az EA már akkor is beépítette a pénznyelőként is funkcionáló és valódi előnyhöz juttató lootbox-pakk vásárlós rendszerét, amire a gyermek már akkor felfigyelt. Mikor engedélyt kért az édesapjától, hogy pénz költhessen ezekre a kártyacsomagokra természetesen azt a választ kapta, hogy semmiképp sem, a “szerencsejáték” még nem neki való.

Az eltelt nyolc év során szülei 3800 fontot raktak félre, leginkább Jonathan későbbi taníttatására, közben viszont édesanyját rákkal diagnosztizálták, ami még tovább bonyolította a család amúgy sem egyszerű helyzetét. 

A fiatal – időközben már 21 éves, de saját állandó keresettel még nem rendelkező – játékos, ezekben az időkben nagyon sokat kezdett játszani a FIFA-val, még többet mint az előző részekkel, és leginkább az Ultimate Team futott. Nem csoda, hogy egyre nagyobb késztetést érzett a lootboxok megvásárlására, ami végül oda fajult,

hogy a család összes, nehezen összekuporgatott pénzét, mintegy 1,5 millió forintot egyetlen hét alatt elköltötte ezekre a “szerencsecsomagokra”.

A játékos nagyon bánja a tettét, és vállalja a felelősséget is érte, de az összeg visszatérítésére sajnos semmi esély sincs, az EA csak rendkívül speciális esetekben, leginkább hatósági nyomásra utal vissza bármit is. Ezzel persze az EA szerint nincsen semmi gond, ahogyan a fenti cikkben is említettem már, a vállalat vezetői úgy gondolják, hogy a lootbox rendszerük szórakoztató, és semmilyen összefüggésben sincsen a fiatalok és a szerencsejáték függőség kialakulása között.

Szerencsére erről a brit kormány teljesen más véleménnyel van, és ennek az ügynek a hatására még gyorsabban érvénybe juttathatják a lootboxokat teljesen betiltó rendelkezést – hasonlóakat mint amilyet a holland vezetés már bevezetett, ott a játékokban minden tartalmat játszva lehet megszerezni. 

Vélemény: 5 dolog, ami tönkreteszi a Fortnite-ot

Ha nem akarsz lemaradni semmilyen hasonló hírről, akkor csatlakozz ehhez a remek közösséghez Facebook-on:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva