Valorant

Megnyerte második meccsét a need more DM, holnap már a playoffért küzdhetnek!


Sikerült javítani a tegnapi után, így az utolsó meccsen dől el minden!

Tegnap beszámoltunk róla, hogy útjára indult az eddigi legnagyobb európai Valorant esemény, az 50 ezer dollár összdíjazású WePlay! Invitational. A tornán nyolc csapat vesz részt, köztük a magyarokkal felálló need more DM.

A srácok a szerdai első mérkőzésen elhasaltak a PartyParrots ellenében (13:15, 6:13), így a mai napon már a kiesés elkerülése volt a tét. Az ellenfél egy újabb CIS-régiós csapat lett, mégpedig a fehérorosz többségű forZe, amely a NiP ellen bukta el a nyitómeccsét.

A résztvevő csapatok.

Haven tiltásával Ascent-Bind-Split lett a map-pool. Az első pályát 13:8-ra a forZe nyerte, de a magyarok nem estek szét, és a második, illetve a harmadik pályát is nagyon simán, egyaránt 13:2-re húzták be.

A need more DM tehát egy pályát ugyan elbukott, de utána nem könyörült az ellenfelén, és a fordításnak köszönhetően még életben maradt a remény a továbbjutásra.

A mindent eldöntő harmadik mérkőzésre holnap délután kerül sor, ám az ellenfél és az időpont még ismeretlen, hiszen ma is egészen késő estig tartanak a meccsek.

Bárki is legyen a “final boss“, bízzunk benne, hogy összejön a győzelem, hiszen a rájátszásba kerülés hatalmas szó lenne. Sok sikert a srácoknak!

Csatlakozz még ma folyamatosan épülő Valorant közösségünkhöz és Discord szerverünkhöz!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva