Valorant

A need more DM a legjobb négy között zárta a WePlay! Invitational-t!


Ezzel az eredménnyel már sokkal inkább előtérben lesznek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, magyar érdekeltséggel indult útjára a WePlay! Invitational, az eddigi legnagyobb európai Valorant esemény. A need more DM az első nyílt kvalifikáció megnyerésével jutott be az 50 ezer dolláros eseményre, ahol a csapat pénteken már az elődöntőt is bebiztosította.

A versenyen (hat meghívott, két kvalifikált) a nyolc csapatot egy csoportba tették, ahol svájci rendszerben küzdöttek a továbbjutásért. A magyarok az első meccset elvesztették, viszont a másodikat és a harmadikat megnyerték, így bejutottak az elődöntőbe.

A csoportkör végeredménye.

Az első elődöntőt a fish123 és a NiP játszotta, ahol óriási izgalmakat követően (map hátrányból és egy háromszoros OT-vel tarkított decider pályás győzelemmel) végül 2:1-re nyert a ScreaM nevével fémjelzett fish123.

A második elődöntőre már este került sor, ahol a need more DM és a G2 Esports csapott össze, miután a mixwell vezette csapat a magyarokat választotta ellenfélnek a csoportkört követően. Sajnos a mérkőzés nem alakult a legjobban, a srácok előbb Bind-on (3:13), majd Ascent-en (7:13) is alulmaradtak, így a találkozót a G2 Esports nyerte 2:0 arányban.

Ha figyelembe vesszük, hogy a need more DM – kissé érthetetlen módon – nem kapott meghívást, akkor ez így is egy óriási eredmény, de még meghívással is kifejezetten szép lenne.

A rájátszás ágrajza. A döntő vasárnap 18 órakor kezdődik.

Barcode és csapata előbb megnyert egy 256 csapatos nyílt kvalifikációt, majd két impozáns ellenfél, a forZe, illetve a nolpenki legyőzésével a rájátszást is kiharcolták. Itt gyakorlatilag a torna és talán az egész európai régió legerősebb csapatával kerültek szembe, így egyáltalán nem szégyenkezhetnek.

A need more DM végül tehát a 3-4. helyen zárt és 5000 dollárral, illetve sok-sok tapasztalattal lettek gazdagabbak. Remélhetőleg most már a versenyszervezők és a szervezetek is jobban felfigyelnek majd rájuk. Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakra!

Csatlakozz még ma folyamatosan épülő Valorant közösségünkhöz és Discord szerverünkhöz!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva