Holnap az EA lerántja a leplet a FIFA 21-ről!
Noha a játékosbázis egy jó része egyre inkább kiábrándulni látszik a FIFA sorozatból, még így is milliókat érdekel az éppen soron következő epizód. Mondhatni a remény hal meg utoljára, az EA esetében ez a mondás hatványozottan igaz, de talán most felcsillanhat egy kis reménysugár, ugyanis a FIFA 21 már az újabb konzolgenerációra is ellátogat.
Persze csak idővel, ugyanis az új Xbox és PlayStation a focis játék megjelenése után kerülnek a boltokba novemberben, de az új virtuális focira nem kell olyan sokat várni és már a holnapi napon, pont a Microsoft Xbox eseménye előtt egy órával le is rántják a leplet róla.
A FIFA 21-et július 23-án délután, 17:00-kor mutatják be, amit az EA hivatalos Youtube csatornáján követhettek élőben.
A bemutatón szinte biztosan a jelen generációra szánt változatot láthatjuk majd, így óriási elvárásokat senki ne támasszon elé. Szomorú viszont, hogy a FIFA 21 esetében sem szakítanak a régre visszanyúló PC-s hagyományon, ezért számítógépekre csak az előző generációs változat jelenik meg. A koronavírus-járvány miatt viszont idén egy hónappal később fog megjelenni, így szeptember helyett október 9-én léphetünk a legújabb virtuális gyepre.
A másik térfélen viszont nem árt figyelni a konkurenciára, a PES ugyanis olyat húzott, amit az EA-nek már évek óta meg kellett volna lépnie…
Idén úgy jelenik meg a PES 21, ahogy a Fifának már évek óta kellene!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!