Gaming

A Ubisoft újgenerációs játékai nem drágulnak még idén – de miért is lesz drágább később?


A jövőben drágábbak lesznek a játékok, de a Ubisoft a generáció végét még elengedi olcsóbban.

Közeledvén a konzolos generációváltáshoz előtérbe került a játékok árazásának a témája is, és bizony nagyon úgy néz ki, hogy a legújabb konzolokra már 24.900 forintos árcédulával jelennek majd meg. Több kiadó is állítja, hogy az emelésre sok-sok éve szükség lenne, de eddig nem kényszerültek nehezíteni a játékosok pénztárcáján, mostanra viszont a megemelkedett fejlesztési költségek miatt ez elkerülhetetlenné vált.

Tény, hogy az utóbbi években valóban nem emelkedett drasztikusan a játékok ára, miközben folyamatos fejlődésen mentek keresztül úgy, hogy a megjelenési időt is tartani tudták. Ehhez persze elengedhetetlen volt a stúdiók létszámának növelése, esetleg több stúdió összevonása, lásd például Ubisoft, de minennek megvan az ára.

A francia kiadó óriás sorra gyártja a játékait, én még azt is meg merem kockáztatni, hogy futószalagon. Ehhez nyilván szükség volt a stúdiók munkájának iparosítására is, ami jelen esetben annyit tesz, hogy a különböző stúdiók a játékok csak bizonyos szeletét fejlesztik le, amit végül egy “összeállító” csapat kvázi összeilleszt, a végeredmény pedig egy Assassin’s Creed, Far Cry, vagy egy Watch Dogs (stb.) lesz. Ezért sem a véletlen műve, hogy a legnagyobb kiadók játékai annyira hasonlítanak egymásra, sok “fícsört” bizony újrahasználnak.

Ubisoft Still Promising 5 AAA Games by April 2021, But COVID-19 ...

Miért is fontos ez? Nos, mert egy teljesen új IP elkészítése, egy teljesen új motor lekódolása, pár külsős szoftver beszerzése, marketing kapcsolatok feltérképezése és maga a teljesen új játék lefejlesztése jóval több időt és energiát emészt fel mint egy már jól bejáratott brand. De a Ubisoft ugye nem túl gyakran áll elő egyedi ötletekkel; a AAA projektjeik rendre az előző részek itt-ott feltupírozott változatai, amik csak annyi dologban térhetnek el az előző résztől, amennyit a maximum 2 éves fejlesztési idő megengedett – tehát nem sok mindenben.

Ez egyrészt érthető, hiszen egy akkora vállalatot fenn is kell tartani valahogy, sőt, még a módszerrel sem lenne túlzott baj, ha épp nem pont a kreativitás rovására menne a gyárasodás. De sajnos arra megy, és e tendencia mentén haladva egyre inkább kiölik az egyediséget az összeszerelőként funkcionáló alkalmazottaikból.

Mindenesetre a Ubisoft bejelentette, hogy idén még nem emelnek egyetlen centet sem a játékaik árán, a jövőben viszont – a megnövekedett költségekre hivatkozva – muszáj lesz nekik is átállni a 24.900 forintos árképzésre. Ez azt jelenti, hogy az Assassin’s Creed Valhalla és a Watch Dogs Legion még egészen biztosan a jelenlegi generációs árakon jelenik meg az új gépekre is, a Far Cry 6 helyzete viszont még tisztázatlan, de biztosra veszem, hogy azt is az olcsóbbak közé fogják szorítani. Hogy a jövőre nézve ez mit fog pontosabban jelenteni még nem tudni, ugyanis PlayStation 5-re és Xbox Series X-re – a Sony és a Microsoft szerint – sokkal olcsóbb lesz fejleszteni, de akkor nem beszéltünk a teljesen ingyenesen elérhető enginekről (Unreal Engine-ről például), ami még inkább megkönnyítheti a fejlesztők munkáját, az egyre inkább kiszoruló lemezes megjelenés folyamatosan csökkenő költségei meg még szóba sem kerültek.

Én igazán szeretném hinni, hogy a következő generáció minden téren egy minőségbeli ugrás lesz, ami számos kreatívabbnál kreatívabb, egyedibbnél egyedibb játékkal lep majd meg minket. Ebben az esetben egyáltalán nem fogom bánni a megnövekedett árat. Úgy viszont, hogy még mindig mikrotranzakciókkal, battle pass-al, lootbox-okkal, vagy sokszor teljes áron kínált DLC-kkel tömik ki a portékákat, esetleg évről évre pontosan ugyanazzal a csupán átskinezett játékkal szúrják ki szemünket már kicsit nehezebb ezt lenyelni.

Idén úgy jelenik meg a PES 21, ahogy a Fifának már évek óta kellene!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva