Valorant

“A Valorant-ra egy új lehetőségként tekintettünk” – Barcode interjú


A need more DM csapatkapitánya a Mandatory kérdéseire válaszolt.

Holnapután elrajtol a 15 ezer euró összdíjazású Mandatory.GG Cup, ahol a need more DM csapata meghívottként lesz jelen. A verseny szervezői folyamatosan készítik az interjúkat a csapatokkal, tegnap délután pedig a magyarok is sorra kerültek.

A csapatról az oldal a következőket írja: a need more DM nem a legismertebb csapat, pedig sikerekből nem szenvednek hiányt. A versenyekre legtöbbször a nehezebb úton, kvalifikációk során jutnak be, és a főtáblákon is rendre helytállnak. Magyarországon közönségkedvencnek számítanak, rengetegen követik őket. Míg más hasonló kaliberű csapatok (pl. PartyParrots, FABRIKEN) felhagytak a próbálkozással, addig a need more DM kitart és továbbra is bízik egy szervezetben. A szervezői kérdésekre Barcode, a csapatkapitány válaszolt.


Mandatory: Az Ignition Series csapatai közül rólatok rendelkezünk a legkevesebb információval. Kik vagytok és honnan jött, hogy Valorant csapatot építsetek?

Barcode: Öt magyar srác vagyunk, akik vagy nem tudtak sikeresek lenni CS:GO-ban, vagy pusztán nem volt rá lehetőségünk. A Valorant-ra egy új esélyként tekintettünk, egy új kezdetre, hogy csapatot építsünk, és úgy néz ki, hogy ezúttal lehet is belőle valami.

Mandatory: A kiépített “brandetek” nagyon profinak tűnik: menő weboldal, nagy követőbázis, a csapatlogót pedig minden meccseteknél spammelik a nézők. Hogyan alakult ki ez az egész?

Barcode: A brandinget a szurkolóknak köszönhetjük. Ők csinálták a weboldalt, a Twitter és Instagram fiókokat, a logókat. FoDa és Tigene ismert streamernek számítanak Magyarországon, hűséges követőkkel. Ezenfelül a magyar közösségnek még egy játékban sem volt lehetősége, hogy egy komolyabb szintű hazai csapatnak szurkoljon.

Mandatory: Nincs mögöttetek szervezet, mégis ott vagytok a versenyeken, méghozzá elég jó eredményekkel. Mi lehet az oka, hogy az európai szervezetek eddig nem nagyon mutatkoznak?

Barcode: Úgy gondolom, hogy a szervezeteknek piacképes játékosokra van szüksége, vagy legalábbis olyan emberekre, akik korábbról már (el)ismertek. Amellett, hogy nem szeretnének “nonamekkel” rizikózni, az is közrejátszhat, hogy az orgok inkább a saját országukban nézelődnek.

Mandatory: Mennyire nyugtalanít benneteket, hogy az olyan org-nélküli csapatok, mint a PartyParrots vagy a FABRIKEN inkább a feloszlás mellett döntöttek?

Barcode: Aggodalomra ad okot, hiszen mindenkinek pénzre van szüksége, hogy megéljen, és bele akarod feccolni az időt, hogy a legjobb legyél, de vannak csapatok, amelyek egyszeűen nem tehetik meg, hogy juttatások nélkül full-time játszanak, így vagy feloszlanak, vagy egy-két játékost elkapkodnak tőlük a szervezetek, ami nem a legjobb forgatókönyv.

A nagyobb orgoknál – más játékokban – gyakran előfordulnak 20 ezer dolláros, vagy afölötti fizetések is, így szerintem megpróbálhatnák, hogy egy komoly potenciállal rendelkező csapatba invesztálnak, mondjuk három hónapra 45 ezer dolláros büdzsével, hogy lássák a végeredményt. Az, hogy különböző csapatokból igazolnak egy-egy játékost, hosszútávon nem fog működni, hiszen egy mixről van szó. Lehet, hogy korábban többen is ugyanazt a role-t játszották, nincs szinergia, van viszont nyelvi akadály, stb.

Mandatory: Mit gondolsz a Valorant scene jelenlegi állapotáról, illetve az Ignition Series-ről?

Barcode: Szerintem az Ignition Series egy kiváló kezdeményezés a Riot részéről, segíti beindulni a játékot, de az EU scene jelenlegi helyzete elszomorít. Európában jelenleg két szervezet van, míg Amerikában tíz-tizenkettő is.

Mandatory: Mit gondolsz az esélyeitekről, képesek vagytok megnyerni a versenyt?

Barcode: Bízunk magunkban, hogy jól fogunk teljesíteni, de változtatunk a karaktereken, egészen más felosztásban leszünk, és megpróbálunk megújulni velük, úgyhogy meglátjuk, mire lesz majd ez elég.

Mandatory: Van olyan csapat, amelytől féltek?

Barcode: Nincsen.

Mandatory: És melyik az a csapat, amelyikkel viszont szívesen összecsapnátok?

Barcode: Szeretnénk játszani a G2 vagy a NiP ellen, hogy ilyen szintű csapatok ellen is megmutassuk, mire vagyunk képesek, hátha így a szervezetek is jobban felfigyelnek ránk.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva