Ezzel megvan az új Liquid-felállás első veresége.
Arról már beszámoltunk, hogy a világelső BIG nyerte a DreamHack Summer európai versenyét, miután a fináléban 2:0-ra legyőzte dán ellenfelét, a Heroic-ot. Nos, az amerikai régió döntőjében egy jóval izgalmasabb mérkőzés jött össze, amit a FURIA és a Liquid csapatainak köszönhetünk.
A Liquid-ről mostanában gyakran írtunk, hiszen kikerült a csapatból nitr0, aki aztán Valorant-ra váltott. A CS felállásban megjött a helyére Grim, de ott történt még egy váltás, hiszen az edzőt, adreN-t is leváltották, az ő feladatait a korábbi kommentátor, moses vette át.
A két csapat között a világranglistán nem sok különbség volt, a FURIA nyolcadikként, a Liquid tizedikként várta a döntőt (a hétfői frissített világranglistán előbbi kettő, utóbbi egy helyet javított). Az idei évben eddig hét BO3 során találkoztak, ebből hatot a FURIA nyert, így a Liquid-nek volt miért visszavágnia.
Bár a Liquid jól kezdte a mérkőzést, hiszen az első pályát megnyerte (16:11, Vertigo), de a revans ezúttal is elmaradt, ugyanis a FURIA a map-hátrány ellenére sem esett össze. A brazilok előbb az ellenfél pályáján, Nuke-on nyertek hosszabbításban (19:16), majd a decider Infernót is elhappolták (16:11).
Így végül a FURIA 2:1-re megnyerte a döntőt, illetve az egész versenyt és az ezzel járó 35 ezer dollárt is. Ezzel szemben a Liquid elszenvedte első vereségét Grim-mel, illetve a FURIA elleni rossz szériájuk is tovább folytatódik.
A DreamHack Open Summer 2020 NA végeredménye:
1. FURIA – $35,000
2. Liquid – $20,000
3-4. TeamOne – $8,750
3-4. Chaos – $8,750
5-6. Cloud9 – $5,000
5-6. Ze Pug Godz – $5,000
7-8. Triumph – $3,750
7-8. Yeah – $3,750
Borítókép: A FURIA csapata a StarSeries iLeague S8 során (HLTV).
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!