Fortnite

Több ezer dollárba is kerülhet a telefonos Fortnite

ujsagiro - 4 éve Címkék: fortnite, iphone,

Az eBay-en próbálják eladni azokat az iPhone-okat, amelyeken rajta van a Fortnite.

Ahogy korábban megírtuk, a Fortnite kikerült a Play Store-ból és az AppStore-ból is, amiért az Epic Games megpróbálta megkerülni a fizetési rendszerüket. Lényeg, hogy az Apple készülékeire jelenleg elég körülményes telepíteni a játékot, ezért sokan elkezdték árulni az iPhone-jukat, amin rajta van a Fortnite.

Találni hirdetést 660 ezer forintos iPhone SE-ről, de próbálnak eladni iPhone 7-et is 1,3 millió forintért. Ez tehát azt jelenti, hogy több ezer dollárba is kerülhet, ha valaki iPhone-on akar Fortnite-ozni.

Korábban már láttunk hasonlót a Flappy Bird esetében, ami egy nagyon idegesítő játék volt, de ennek ellenére hihetetlenül népszerűvé vált az egész világon. Rövid idő alatt ez lett a legtöbbet letöltött játék az AppStore-ban 2014-ben, sokan utálták, mások szerint pedig függőséget okozott. A készítőjének pár napjába került összeraknia a játékot, de napi 50 ezer dollárt keresett vele. Viszont amikor sokan a játék függőjévé váltak, leszedte az alkalmazást Androidról és iOS-ről is, mert bűntudatot érzett. Ezután az eBay-en elkezdtek megjelenni azok az iPhone-ok, amelyeken még rajta volt a szoftver, csak úgy, mint most a Fortnite esetében. Az interneten és néhány telefonon persze megvan még, itt ki is lehet próbálni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva