Elképesztően tartalmasan veszi kezdetét az ötödik szezon második felvonása!
Elérkeztünk a Season 5 vízválasztójához, a Season 5 Reloaded-hez, ami bizony rengeteg széppel-jóval kecsegtet. Amellett, hogy már nagyon közel járunk a Call of Duty Black Ops: Cold War játékmenet előzetesének leleplezéséhez, más miatt is izgulhatunk, ugyanis a még tartó Modern Warfare most először hozza el a CoD-ba a Games of Summer-t, ami során különböző képesség alapú Trial-okban vehetünk részt hazánkat képviselve.
De lesz itt minden, mit megkíván az ember: új Warzone játékmód, Gunfight Tournament, de beköszön az új LMG és még az új operátorra is lecsaphatunk.
Games of Summer
Na akkor, mi is a Games of Summer – kérdezheted, a válasz pedig: egy közösségi challange, ami során az egyes országok játékosai öt skill-based játékkal nem csak saját, de az egész hazájuk valós játéktudását mérhetik meg. A csúcs természetesen a Tier 1, aki eléri az a világ császára! Ne hozz hát ránk szégyent, adjál bele mindent, mutassuk meg mit tudnak a magyarok! – A játékokat az ingyenes kliensű Warzone és a Modern Warfare játékosai is egyaránt teljesíthetik –
A nyári játékok augusztus 28-tól egészen szeptember 7-ig tartanak majd, és naponta váltják egymást az alábbi teljesítésre váró trialok, amikért természetesen nem csak elismerést, hanem egyéb jutalmakat is kapunk.
- Trial 1: Gun Course (August 28)
- Feladat: Amilyen gyorsan csak tudsz végezz a pályával az összes ellenfél lelövésével, zéró civil megölésével
- 01:30:00 – Bronz / 01:00:00 – Silver / 00:40:00 Gold
- Loadout: Válogatott fegyverek
- Trial 2: Price’s Alley (August 29) Custom Price’s Alley Map
- Feladat: Végtelen számú ellenséggel szemben akkora kombót kell elérned, amekkorát csak tudsz – persze zéró civil áldozattal
- 4,000 – Bronze / 5,000 – Silver / 6,000 – Gold
- Loadout: Renetti
- Trial 3: Risky Parkour (August 30) Livestock
- Feladat: Haladj át a checpointokon amilyen gyorsan csak tudsz, de közben ne érintkezz a gázzal lepett talajjal
- 0:55:00 – Bronze / 0:47:00 – Silver / 0:40:00 – Gold
- Loadout: Combat Knife
- Trial 4: Shooting Range (August 31) King
- Feladat: Találd meg és elimináld az összes ellenfelet a pályán, és spórolj a lőszerrel
- 0:50:00 – Bronze / 0:40:00 – Silver / 0:30:00 – Gold
- Loadout: Válogatott fegyverek
- Trial 5: Marksman Challenge (September 1) Custom Marksman Challenge Map
- Feladat: Öld meg a távolból a hullámokban érkező ellenfeleket, de vigyázz, mert a mellé lőtt golyók csökkentik az idődet
- 3,400 – Bronze / 3,900 – Silver / 4,400 – Gold
- Loadout: HDR
Az új Warzone játékmód: Királyölő!
Az új Warzone játékmód, a King Slayer egy Team Deathmatch alapú móka lesz, a csapatok legtöbb killt elérő játékosa pedig a megjelölt King, akit mindenki látni fog a térképen. Abban az esetben, ha Jaime Lannisterek leszünk, ajándék killstreak üti aranyozott markunk. A játékmód nemcsak jól hangzik, de velünk is marad az ötödik szezon zárultáig.
Gunfight Tournaments
A Gunfight Tournaments nem csak új pályát kap a Stadion képében, de a Summer of Games keretében szintén mindenki számára ingyenesen játszható lesz. Érdemes is lesz jó eredményt elérni, ugyanis a nyertesek XP-t és egyéb menő kozmetikai itemeket kapnak jutalmul.
Ground War Reinforced
Persze nem csak az ingyen kontenttől lesz hangos a Season 5 második etapja. A Modern Warfare Ground War módjának kedvelői is örülhetnek, ugyanis számukra is készülnek újdonsággal, na de még milyennel! A játékmód legújabb variánsában három zászló is fontos szerephez jut, ugyanis ha minket, vagy egy társunkat lelövik, az nem éled újjá csak akkor, ha egy ilyen zászlócskát a biztosítottunk. Abban az esetben, ha mindhárom zászló a miénk, automatikusan megnyertük az adott kört, ha pedig eleget nyerünk, az egész meccs a miénk!
Új Operátor!
Az új operátor a magyar szíveknek kedves lesz, Morte személyében ugyanis egy olyan olasz fegyverforgatót ismerhetünk meg, aki rajong a Vadnyugat témájú dolgokért. És hogy mégis miért lehet kedves számunkra? Nos, egy olasz és egy magyar ember számára a Vadnyugat egyet jelent Bud Spencerrel és Terrence Hillel, szóval innen is pacsi, a Store-ban megtaláljátok, de még nem most, kicsit később… – Rajta kívül is érkeznek még kozmetikai csomagok, ezeket szintén a szokásos helyen a Store-ban keressétek. –
Új fegyver: FiNN LMG
Erről már hallhattunk a szezon kezdete előtt is, most pedig végre a játékba is megérkezett. A feloldásához szokásos in-game challengeket kell teljesítenünk, de ha lusták vagyunk, akkor akár a ‘Mainframe’ kozmetikai csomag részeként is megvehetjük. Egyelőre nem tudni, hogy a fegyvermeta mely részén foglal majd helyet, de lehet rá számítani, hogy dobogóra állhat a következő hetekben.
Ezek lennének hát a Season 5 Reloaded tartalmai így előzetesen, de sok újdonságra a Black Ops: Cold War tényleges bemutatásán már ne nagyon várjunk. Vagy mégis? Könnyen meglehet, szóval augusztus 26-án érdemes lesz a Warzone-ban is csápolni, le ne maradj semmiről!
Ha a FIFA 20-tól fájt a fejed, akkor a 21-re is készítsd a tablettákat! | FIFA 21 bétateszt
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!