November közepén érhet véget a 10. szezon.
A korábbi szezonok alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy a 10. szezon meddig tart majd. A 3. szezon óta mindegyik január közepe és február eleje között kezdődött, viszont az összes novemberben ért véget, így jó eséllyel most is azzal számolhatunk, hogy nagyjából november közepéig van időnk mászni.
Szóval ha valaki szeretne felmenni Goldba, akkor most még érdemes lehet belekezdeni, elvégre három hónap alatt simán meg lehet csinálni, Silveresként és Bronze-osként is. Persze nehezebb dolga lesz azoknak, akik hosszú szünet után térnek vissza, vagy még sosem foglalkoztak igazán rankedezéssel, míg a gyakorlottabb játékosoknak elég lehet néhány hét a Goldhoz, amivel együtt már Victorious kinézet is jár jutalomként a szezon végén.
A kezdők, visszatérők számára rengeteg segítség van a Youtube-on, köztük egy magyar csatorna is, ahol átfogó tippeket lehet hallani Technovikingtől.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!