Counter Strike

Elindul az FPL mentorprogramja és egy közösségi versenysorozat is bejelentésre került!


Komoly változások a FACEIT háza táján.

Az előrelépés reményében a FACEIT bejelentette, hogy több újítás is érkezik az FPL versenysorozathoz, így például elindul egy mentorprogram és új közösségi versenyeket indítanak, ahol ráadásul FPL helyeket is el lehet majd csípni.

Az első mentort már meg is nevezték, méghozzá az ukrán lmbt személyében. A 32 éves szakember korábban 2,5 évig edzősködött a mousesports-nál, de megfordult a HellRaisers, az AVANGAR és a Virtus.pro csapatainál is. Jelenleg a forZe másodedzője, illetve a Maincast stábjának elemzője.

Feladata az lesz, hogy feltérképezze a tehetségeket, majd segítse fejlődésüket. Lmbt elsősorban az európai és a CIS régióra fog fókuszálni, de a FACEIT szeretne minden kontinenst lefedni, és várhatóan egy-egy régióban akár több mentor is lesz majd.

Mindeközben bejelentésre került, hogy csökkentik az FPL észak-amerikai régiójának összdíjazását. Ennek egyik oka, hogy így végre egyensúlyban lesz majd az európai nyereményekkel, illetve a pénzt FPL kupákba fogják visszaforgatni.

A rendszer hasonló lesz az ESEA hétvégi 5v5 versenyeihez, azaz a játékosok egyedül, többen, vagy akár teljes csapatként is megmérettethetik magukat. A nyereményalap háromezer dollár, de a (külsős) szervezők ehhez még hozzátehetik a saját felajánlásukat.

Az FPL kupák során pontok is kiosztásra kerülnek és a ranglista alapján – kéthavonta – FPL, illetve FPL-C helyek lesznek kiosztva a legjobban szereplő egyének között. Elég jól hangzik, szóval bízzunk benne, hogy előbb-utóbb Európába is elér ez a versenysorozat!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva