Counter Strike

Lement a csoportkör, ma már a negyeddöntők érkeznek! – ESL One: Köln


Pályán a Vitality, a Complexity, a Heroic és a Sprout.

Kilenc nap elteltével elérkezett a rájátszásig az ESL One: Köln, amely már a csoportkör során is bőven tartogatott izgalmakat és meglepetéseket. Kiesett a világelső BIG, de többek között a mousesports, a FaZe, a NAVI és a fnatic is.

Ezzel szemben számos olyan csapat bejutott a negyeddöntő, amelyekkel nem feltétlenül kalkuláltunk, így például a Sprout vagy az OG. Utóbbiaknak nem is lesz könnyű dolga, hiszen egyaránt erős francia csapatokkal kell szembenézniük: a németek a Vitality, míg Aleksib-ék a G2 ellen fognak meccsezni.

A két másik párosítás is izgalmasnak ígérkezik, ugyanis az új felállással játszó dán Astralis és a svéd NiP egy északi rangadót játszik, de dán játékosokból a ComplexityHeroic mérkőzésen sem lesz majd hiány, hiszen blameF és k0nfig is honfitársakkal néz majd farkasszemet.

A nyolc alakulat már bebiztosította a csapatonkénti 11,500 dollárt, de feltehetőleg mindenki a legjobbnak járó 150 ezer dollárra hajt. Ehhez a leendő győztesnek három győzelemre van szüksége, melyből kettőt (negyed- és elődöntő) BO3-ban, míg a döntőt BO5-ben tartják majd meg.

A rájátszás menetrendje a következő:

Augusztus 27, csütörtök:
15:00  Europe Complexity vs. Denmark Heroic
18:30  Germany Sprout vs. France Vitality

Augusztus 28, péntek:
15:00  France G2 vs. Europe OG
18:30  Denmark Astralis vs. Sweden NiP

Augusztus 29, szombat:
15:00 Elődöntő #1
18:30 Elődöntő #2

Augusztus 30, vasárnap:
18:30 Döntő

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva