Valorant

Győzelemmel kezdett, de a csoportkörben búcsúzott a need more DM!


Túl van az új felállás az első nagyobb megmérettetésen.

A need more DM legutóbb több, mint egy hónapja játszott nagyobb eseményen, akkor az Absolute Masters harmadik helyét csípték meg. Ezt követően a csapat és bzt útjai elváltak, utóbbi helyére hussaR érkezett.

Az új formáció augusztus elején debütált élesben, mégpedig az Allied Esports Odyssey kvalifikációján, ahol két győzelemre voltak a főtáblától. Utána egy nagyobb szünet érkezett, nem rendeztek versenyeket, egészen a mostani LVL Clash 2-ig.

A 15 ezer euró összdíjazású versenyen a need more DM meghívottként vett részt, mégpedig a G2 Esports, a BIG és a VALORANDO által alkotott C-csoportban. A magyar csapat eredményei:

  • 13-11 vs. BIG (Bind)
  • 7-13 vs. G2 Esports (Ascent)
  • 10-13 vs. BIG (Bind)

Európa jelenlegi legjobb csapata, a G2 Esports ellen valamilyen szinten borítékolható volt a győzelem, így a BIG elleni meccseken kellett kivívniuk a továbbjutást. Ugyan elsőre még sikerült elcsípni gob b csapatát, de a sorsdöntő visszavágón a németek felé billent a mérleg, így a G2 mellett a BIG mehetett a playoff-ba.

Nehéz csoport, szoros mérkőzések és ez még csak a kezdet az új felállás számára, így bízzunk benne, hogy legközelebb majd jobban alakulnak a dolgok! Sok sikert a továbbiakban!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva