A Sony konzolja eléggé előremutató lesz.
Mostanság nem hagyja unatkozni a konzolrajongókat a Sony, hiszen legutóbb bejelentették, hogy a jövőben több PlayStation exkluzív játékot fognak megjelentetni PC-re, valamint az is kiderült, hogy ha minden a terv szerint halad, akkor novemberben végre megérkezik a várva várt PlayStation 5 is. Utóbbi innovatív funkcióival kapcsolatban több olyan fejlesztő is nyilatkozott, akik már közelebbről is kipróbálhatták a japán cég következő generációs konzolját.
Game developers sound off on PS5’s 3D audio and ultra-high speed SSD: https://t.co/01cAgnGQuO pic.twitter.com/zI9Kd7vYQ3
— PlayStation (@PlayStation) September 1, 2020
A Spider-Man Miles Morales fejlesztéséért felelős csapat kreatív igazgatója, Brian Horton szerint a PlayStation 5 SSD-je olyan gyors, hogy gyakorlatilag mindent szinte azonnal betölt és a sebességének hála sokkal szebb elemeket tudnak használni a játékok készítői. Így hát a Pókember folytatásában az eddigi legszebb virtuális város fog elénk tárulni, pedig állításuk szerint még egyáltalán nem képesek maradéktalanul kihasználni a konzolban rejlő erőtöbbletet.
A Demon Souls fejlesztői szerint a Sony konzoljában lévő SSD után teljesen másként gondolkodnak már erről a hardverkomponensről, mivel szerintük ez nem csak adatok tárolására alkalmas, hanem arra is, hogy az elképesztő sebességének hála a lehető legpörgősebb harcokban lehessen részünk. Az első látásra is tetszetős látványvilággal érkező Hitman 3 készítői úgy gondolják, hogy a PlayStation 5 rendkívül nagy mértékben támogatja azokat a hatalmas nyílt világgal rendelkező játékokat, ahol a felfedezésé a főszerep.
November elején debütálhat a PlayStation 5 és az XBOX Series X!
A Ratchet & Clanket fejlesztő Insomniac Games munkatársai csak abban bíznak, hogy a játékosok a legutóbbi videójukban a saját szemükkel is látták, mennyi mindenre képes a PlayStation 5-ben megbújó architektúra, amivel pillanatok alatt lehet egyik világból a másikba csöppenni. A Returnal rendezője szerint nem szabad megfeledkezni az új konzollal érkező 3D Audio funkcióról sem, amivel sokkal autentikusabb hanghatásokkal tudják kényeztetni a felhasználók füleit, akik egyébként így jóval könnyebben találhatják majd ki, hogy éppen honnan támadják őket. Ebben teljes mértékben egyetért a Horizon Forbidden West-et készítő csapat vezetője is, aki szerint bizonyos szituációkban tényleg úgy fogod érezni magad, mintha ott lennél a történések kellős közepén.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!