Valorant

A Sentinels nyerte a FACEIT és a B Site 50 ezer dolláros Valorant versenyét!


ShahZaM és csapata egyre erősebb, ismét nyerni tudtak.

A Sentinels nyerte az Ignition Series legutóbbi állomását, az észak-amerikai régió számára szervezett Pop Flash nevű tornát. A verseny bajnoka olyan csapatokat győzött le és utasított maga mögé, mint az Envy, a Cloud9 és a Dignitas.

Az 50 ezer dollár összdíjazású Pop Flash múlt héten szerdán kezdődött és egészen tegnap hajnalig tartott. A nyolc meghívott csapatot két csoportba osztották, ahol Bo3-as GSL formátumban küzdöttek meg a két-két továbbjutó helyért.

A csoportkör végeredménye (Liquipedia).

Nagy meglepetésre a régió királyának számító TSM már a csoportkörben kiesett, miután a Dignitas kétszer is elverte a Wardell fémjelezte csapatot. Az A-csoportból a Dignitas mellett a Cloud9 jutott tovább, míg a B-csoportból a későbbi döntősök, a Sentinels és az Envy.

A Sentinels a sima csoportmeccsek (2:0, 2:0) után a rájátszásban sem kellett, hogy nagyon megizzadjon, hiszen előbb a Dignitas, majd a Cloud9 csapatát küldték alsó ágra, így veretlenül jutottak el a fináléig.

A rájátszás eredményei (Liquipedia).

Az Envy rögtön a rájátszás első körében kikapott a Cloud9-tól, de alsó ágon vissza tudtak vágni, s mivel előtte a Dignitas-on is túljutottak, így ők is eljutottak a döntőig. Jöhetett tehát a meccs, amire mindenki várt, egy Bo5-ös összecsapás a Sentinels és az Envy között.

A két csapat ugyan egy csoportból érkezett, de ott még elkerülték egymást, hiszen egyaránt a két másik csapat (Immortals, T1) legyőzésével jutottak tovább. Aztán a playoff-ban az Envy egyből alsó ágra került, így már csak a döntőben kerülhettek össze, amit végül meglehetősen simán, 3:0-ra behúzott a Sentinels.

A végső győztes Sentinels felállása:

United States Shahzeeb “⁠ShahZaM Khan
United States Hunter “⁠SicK Mims
United States Jay “⁠sinatraa Won
United States Jared “⁠zombs Gitlin
United States Michael “⁠dapr⁠ Gulino

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva