Tech

Félmillió forint, és 8K-s játékokhoz tervezték – Mi az?

ujsagiro - 4 éve Címkék: nvidia,

Erős lesz az Nvidia új szériája.

Bemutatták az új kártyáikat, amelyek már a cég új, Ampere architektúráját használják. Ezek közül a legerősebb az RTX 3090, ami már méretben is túltesz az RTX 2080 Ti-n, a cég CEO-ja, Jensen Huang szerint már-már felemelni sem könnyű. Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy állítólag 8K-ban futnak majd rajta a játékok, legalább 60 FPS-sel.

Jensen Huang, kezében a vadi új csúcskártyával.

Egyelőre persze nem sok értelme van ennek, ugyanis 8K-s monitorok nem nagyon léteznek, mindenesetre az RTX 3090 ereje az, ami igazán kiemeli a többi kártya közül. Vele együtt érkezik az RTX 3080 és 3070 is, mind az új, kiszivárgott 12 pines konnektorral, és mind kapnak egy hasznos funkciót. Ezekbe a kártyákba már be lesz építve egy G-Sync-hez és FreeSync-hez hasonló funkció, ami megszűnteti a képernyőszaggatást. HDMI 2.0 helyett HDMI 2.1 lesz rajtuk, aminek köszönhetően magasabb FPS-t és felbontást bírnak majd közvetíteni, például 4K 120 FPS-t.

Szeptember 24-én válik elérhetővé az Nvidia saját verziója az RTX 3090-ből, ami 1500 dollárba kerül majd Amerikában. Ez azt jelenti, hogy nálunk simán félmillió forint felett lesz, így mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki szeretné megvenni a csúcskártyát. Több partnerük is készül a 3000-es széria kártyáival: ASUS, Colorful, EVGA, Gainward, Galaxy, Gigabyte, Innovision 3D, MSI, Palit, PNY, Zotac.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva