Counter Strike

Számos meccset megbundázhattak az ESEA MDL-ben, de több liga is érintett lehet!


Tizenöt vizsgálat folyik egyszerre.

Nem nagyon tud pihenni az ESIC, azaz az e-sport integritásáért felelős koalíció, amely egyszerre több ügyet is vizsgál. Alig két napja látott napvilágot a coach bug-os történet (amit még a Budapest Five ellen is kihasználtak), máris itt a következő.

Az ESIC továbbra sem hanyagolja a coach bug-os vonalat, hiszen nagy kérdés, hogy a játékosok mit tudhattak minderről, s mennyire okolhatóak csak és kizárólag az edzők. Azonban a szervezet most belekezdett egy másik ügybe is, amely a meccsek megbundázását érinti.

Kiadtak egy közleményt, amelyben az olvasható, hogy elsősorban az ESEA MDL elmúlt másfél évét vizsgálják, azaz a ligában már egy jó ideje jelen lehet az a probléma, hogy a játékosok/csapatok – akár saját elgondolásból, akár külső behatásra – elcsalják a meccseiket, maguk ellen fogadnak.

Azt állítják, hogy kénytelenek frissíteni a nyomozást, mivel a spekulációk továbbra is folynak a közösségi médiában, a játékosok pedig nyilvánosan is elkezdtek mutogatni olyan csapatok és egyének felé, akik szerintük érintettek lehetnek. A szervezet elárulta, hogy jelenleg tizenöt (!) vizsgálat van folyamatban és ha a vádak beigazolódnak, az “komolyan érintheti az iparágat”.

Az ESIC azt ígérte, hogy minden szálat megmozgat és a legkülönfélébb módokon próbálják összekötni a gyanús fogadásokat a játékosokkal és a csapatokkal. Állításuk szerint az ügyben nagyjából négy héten belül várható fejlemény, de addigra már konkrét válaszokat ígérnek.

Forrás: HLTV.org

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva