Counter Strike

Távozik flashie a Budapest Five csapatától!


Viszont még nem tudja, hogy mit hoz a jövő.

Flashie tegnap este Facebook-bejegyzésben közölte, hogy búcsút int a Budapest Five edzői pozíciójának és vele együtt a szervezetnek is. A következő lépést nem szeretné elsietni, de a streamek továbbra is jönni fognak.

A 25 éves magyar játékos és edző igazi őskövületnek számít a CS:GO közösségen belül, így a legcélszerűbb, ha az elmúlt nagyobb időszakot összegezzük, melynek során két erős magyar csapatot is sikerült felépítenie.

Sajnálattal közlöm veletek, hogy úgy döntöttem nem coacholom tovább a Budapest Five csapatát.Az elmúlt 22 hónap…

Közzétette: Viktor "flashie" Bea – 2020. szeptember 2., szerda

A Salamander szervezete 2019 áprilisában került be a köztudatba, mégpedig a flashie-bzt-bodito-coolio-Aaron ötösfogat leigazolásával, akkor még alexrad edzősködése mellett. Ez a felállás megnyerte az MNEB első szezonját, viszont a GAMERZONE elleni kudarc miatt nem tudott kijutni a V4-re. Ellenben összejött még egy SEC S10 döntő és egy Belgrade Open finálé, illetve egy negyedik hely a Balkan Legends S2 során.

Időközben alexrad továbbállt, majd az év végén a lineup-ot illetően is változások léptek életbe. Torzsi és kory jött, bzt ment, flashie pedig edzői pozícióra váltott. Az idei, eseményekben gazdag évet már ezzel a formációval kezdték meg.

A csapat azonnal ráfeküdt az ESEA Advanced-ra, ahol nem elég, hogy bejutottak a rájátszásba, de ott egészen az elődöntőig meneteltek. Végül harmadikak lettek, így még az MDL Relegation-ben is próbálkozhattak. Meghívást kaptak a BLAST Rising-ra, részt vettek számos HomeSweetHome kupán, és nem egyszer a továbbjutás is összejött.

Óriási győzelem: a Salamander elverte a TOP20-as forZe csapatát!

Aztán május végén “robbant a bomba”, hogy a Salamander felállása a Budapest Five-nál folytatja, de immáron Aaron nélkül. Helyére az akkor a Tenerife Titans-nél légióskodó fleav érkezett, flashie pedig – a sikeres MNEB beugrózást és végső győzelmet követően – visszatért az edzői pozícióba.

Az új felállás ezidáig egy CSGOFAST kupára, illetve jó néhány Malta Vibes állomásra kapott meghívást, utóbbiak egyikén a csoportból történő továbbjutás is összejött. A csendet ezúttal flashie törte meg, aki – egy hosszú és eredményekben gazdag időszakot követően – most pihen egy kicsit és átgondolja a továbbiakat.

Borítókép: flashie @ PGL Regional Minor (HLTV)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva