Egyéb

A Facebook fizet az embereknek, ha felfüggesztik a profiljukat!


Reméljük hamarosan Magyarországra is elér majd!

Amerikában hamarosan megkezdődik az elnökválasztás, amit négy évről-négy évre egyre nagyobb média-hype övez. A legutóbbi elnökválasztási valóságshowból a világ vezető közösségi oldala, a Facebook is bőséggel kivette a részét, ami miatt Mark Zuckerbergnek több ízben is bíróság elé kellett állnia, ugyanis komolyan felmerült a gyanúja annak, hogy célzott és másokat elnyomó hirdetésekkel szállt be az amerikai állampolgárok szavazatának manipulálásába.

Ezt elkerülendő, első ízben úgy döntött, hogy a választások előtti hetekben teljesen eltünteti a politikai hirdetéseket a platformról, most viszont ennél is tovább megy, és egy szociológiai kutatóintézettel együttműködve fizet azoknak az amerikai felhasználóknak, akik ebben az időszakban egy hétig deaktiválják, vagyis felfüggesztik a profiljukat.

Ennek az a célja, hogy megvizsgálják milyen hatással van az emberekre a közösségi média, mennyiben befolyásolja őket egy-egy döntés meghozatalában az ott látott reklámok, vagy a közösségi véleménybuborék. A cég elismeri, hogy valóban nagy hatása lehet az emberekre, így ennek mértékét a teszt során mérhetik fel, illetve a kapott eredmények alapján alakíthatják ki azokat a fejlesztéseiket, melyek a demokrácia helyes működését hivatottak szolgálni. Ennek teljessége érdekében nem csak a Facebook, hanem az Instagram profilt is felfüggeszthetik az arra vállalkozók, amire előzetesen 200-400.000 fővel számolnak, viszont az eredményeket 2021 nyaráig nem fogják publikálni.

A Facebook egyelőre még azt méri fel, hogy az emberek mennyi pénzért cserébe mondanának le egy hétig a profiljaikról – 10, 15, vagy 20 dollár az opciók -, ezt a Washington Post egyik újságírója szúrta ki Instagramon. 

Az amerikai elnökválasztás november 3-án veszi kezdetét, így egy hónapon belül vélhetőleg már egy komplett stratégiája lesz a cégnek és a kutató intézetnek a tesztek lebonyolítására, amire valamikor októberben kezdhetnek jelentkezni a tengerentúli felhasználók. Arról egyelőre nem tudni, hogy bárhol máshol készülnének-e hasonlóval, de meglepődnénk ha a jövőben nem hallanánk ilyesfajta akciókról, amik nem csak az emberek befolyásolhatóságáról adhat komplexebb képet, hanem akár még jobban felértékelheti a Facebook reklámpiacát. De persze bízzunk abban, hogy mindezt jó célra használják majd fel.

Ti mennyiért függesztenétek fel a profilotokat egy hétre?

Szintet lépett a Szerencsejáték Zrt.: immáron e-sportra is lehet fogadni, 14 játékkal startol az új funckió

(Borítókép: The New York Times | Forrás: The VergeFacebook)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva