Gaming

Az EA nem egyszerűen lehúzza a játékosokat, de még pénzzé is teszi őket!


Előbb mikrotranzakciókkal jól kifosztják a játékosokat, aztán pedig még pénzzé is teszik őket! Jól hangzik ugye?

Nem igazán lepődhetünk már meg azon, ha olyan híreket olvasunk, hogy az EA ismét átlépte azt a képzeletbeli vonalat, ami a játékosok ingerküszöbét hivatott feltűnően jelezni. Az EA sportjátékai ugyanis nem pont arról híresek, hogy kiemelkedő minőséget képviselnének, vagy úgy egyáltalán a játékosok igényeire lennének szabva, és hiába láttak már szebb időket, azok az iparosodott, úgy pedig az üzletemberek által vezényelte modern videojátékos kultúra árnyékában gyorsan feledésbe is merültek.

Mostanra pedig már ott tartunk, hogy azok a vállalatok kardoskodnak leginkább a játékárak növelése mellett, akik termékeiket mikrotranzakciókkal tömik ki, akik egy teljes történetet képesek kurtítani és szétszabdalni csak azért, hogy azokat külön megvásárolható sokszor érthetetlen árú DLC-ként kínálják nekünk. Mindezt az EA most jól meg is fejelte a játék közben feltűnő reklámblokkokkal, ilyen módon bocsátva áruba a saját játékosbázisát.

A fordulat, amire az EA egyáltalán nem számított, elérkezettnek látszik, a játékosok egy emberként sokalltak be és mondták: itt a vége, ELÉG! Természetesen az EA bocsánatot kért a legfrissebb tettéért, és bizonyára akadnak olyanok, akik mindezt gondolkodás nélkül el is hiszik nekik, viszont mi sem bizonyítja jobban az EA gazember éhségét mint a Madden fiaskó. Az amerikai focis játék ellen óriási bojkott és lepontozásos hullám vette kezdetét pár hete, amit látva azt gondolhatná az egyszeri játékos, hogy most egy időre behúzzák a kéziféket, de nem – mondta az EA 2013-ban kinevezett vezérigazgatója Andrew Wilson. A játékosok elégedetlenkedésére azonnal válaszcsapást mért, méghozzá a UFC 4-ben, amiben ilyesféle reklámokkal szemetelték szét a játékot:

EA decided to add full-on commercials in the middle of gameplay in a $60 game a month after it’s release so it wasn’t talked about in reviews from assholedesign

A dolog legérdekesebb része az, hogy a UFC 4 alig egy hónappal ezelőtt jelent meg, így sokan teljesen jogosan azt gondolják, hogy a vállalat eredetileg is tervezte reklámokkal feltölteni a teljes árú játékát, amire csak a kritikusok miatt vártak ezidáig. Ugyanis a reklámok tudatában szinte biztosan nem fizettek volna be annyian a játékra, amennyien az információ hiányában tették végül.

Az EA reklám tesztjén nem csak a korábbi húzásai miatt nem csodálkozhatunk. A kiadó ugyanis farkasszemet néz a brit kormánnyal, ami teljes mértékben megálljt parancsolna a kiadó mikrotranzakcióra épülő pay2win szerencsejátékos rendszerének, amivel így a legnagyobb bevételi forrásától esne el. Az angol piac pedig igen jelentős szegletét teszi ki a sportjáték eladásoknak, arról nem is beszélve, hogy nyomukban több más európai ország is ráléphet erre a – számunkra örömteli – útra.

Ennek fényében tehát teljesen egyértelmű lehet, hogy egy újfajta bevételi forrást teszteltek, ami most nem épp úgy sült el mint tervezték (tényleg, mégis hogyan gondolták ezt?), a jövőben viszont még könnyen lehet foganatja. Az EA évről évre megjelenő sportjátékai ugyanis csak úgy adják magukat a módszernek, ahhoz viszont, hogy működjön és a játékosok se érezzék kiárusítva magukat több olyan dolog is szükségeltetik, amit bizonyosan nem fognak meglépni. Az egyik egy jó és élvezhető játék lefejlesztése, a másik egy megfelelő árazás, ráadásnak pedig a pay2win rendszer teljes elengedése.

Ha mindez egyszerre érvényesülne, túlzottan senkit nem zavarna a UFC 4-ben demózott reklám. Így viszont minden adott ahhoz, hogy az EA idén is a világ leggyűlöltebb vállalata legyen, és ezen is aligha lepődik meg majd bárki is.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva