Gaming

Hivatalosan is a PS5 a valaha készült legméretesebb konzol!


A remek élményért cserébe csak helyet követel magának!

A Sony bemutatóját követően több olyan dolgot is megosztottak a nagyérdeművel, ami magába az eseménybe már nem fért bele. Az árazás és a megjelenés mellett ugyanis most már hivatalosan is elárulták, hogy pontosan milyen alkatrészekből áll össze a PlayStation 5, a hardveres specifikációk részletezésekor viszont az is kiderült, hogy nagyjából mekkora helyigénye lesz az új gépnek.

Ezek alapján pedig jó nagy, ugyanis a PlayStation 5 lesz a valaha készült legnagyobb videojáték konzol.

Korábban az USB csatlakozók és a lemezolvasók alapján összemért méretek valósnak bizonyultak

A PS5 a hivatalos közlemény alapján 39 cm magas, 26 cm hosszú és 10 cm széles lesz. Ha abból indulunk ki, hogy a beltartalma nagyjából megegyezik a konkurens konzoléval, akkor arra lehet tippelni, hogy a Sony ily módon oldotta meg a konzol hűtését – de ez csak találgatás, eddig ugyanis még senki nem szedte tüzetesen szét a masinát. A magassága egyébként még növekedhet, hála a talapzatának, de ez csupán pár centit emel csak a tekintélyt parancsoló házi felhőkarcolón.

Ilyen tekintetben a Microsoft megoldása jóval kifinomultabb és elegánsabb is, ott viszont a sok alkatrész szinte hézagmentes elhelyezése miatt félő, hogy egy idő után egyre hangosabbá válik majd a használata, ami a jelenlegi generációs alapgépeknél is egy óriási problémát jelentettek. (Nagyon-nagyon hangosak voltak…)

Nem kell hát félteni a Sony szakembereit sem, akik első ránézésre kiküszöbölhették a hűtéssel és a zajjal járó problémákat is, emellett abban is biztosak lehetünk, hogy jó szokásukhoz híven idővel a ők is előállnak majd a karcsúsított PS5 Slimmel.

Ha minden lényeges információra kíváncsi vagy a Sony tegnap esti bemutatójával kapcsolatban, akkor érdemes megnézned az alábbi 3 perces (!!!) összefoglaló videónkat!

Ha pedig nem akarsz lemaradni egyetlen PlayStation hírről sem, akkor a lenti képre kattintva csatlakozz a PlayStation 5 Magyarország csoportjához is:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva