Érdemes lesz azoknak is újra elővenni, akik korábban kipörgették már!
Mint már tudjuk, a Spider-Man: Miles Morales – különálló kiegészítő – Ultimate Edition kiadása mellé grátiszba megkapjuk annak két évvel ezelőtt megjelent eredetijét is. Ez leginkább az újabb játékosoknak lehet kedvező, PS5-ön viszont azoknak is érdemes lehet majd újra elővenni, akik PS4-en már “kiplatinázták” azt, a fejlesztők elmondása alapján ugyanis nem egy szimpla remastered-féle felskálázásról lesz szó.
Az újgenerációs Pókember több olyan új funkciót kap, ami a jelen generációs gépeken egyszerűen megoldhatatlan, kezdve a sort természetesen a ray tracinggel.
A játék egyik vezető fejlesztője, James Stevenson a PlayStation Blog-nak adott interjúban elárulta, hogy az újfajta megvilágítás-tükröződés technológia mellett új animációkkal is bővítették (szem, haj, és mozgás), javítottak a karakterek kinézetén, 3D hanghatásokat, új fotó módot és új Trófeákat is adtak hozzá, de ha mindez nem lenne elég, támogatni fogja a PS5 innovatív kontrollerének haptikus visszajelzését is. Viszont mindennek meg is lesz a maga ára, így ennek megfelelően az újgenerációs Spider-Man dupla annyi helyet követel majd magának, mint a PS4-es változata – amire azért lehetett is számítani.
A Spider-Man: Miles Morales és az Ultimate Edition mellé járó Spider-Man Magyarországon a PlayStation 5-tel egyszerre, november 19-én jelenik meg.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!