Gaming

Szinte csak multiplatform és korábbi címekkel rajtol el az XBOX Series S és az XBOX Series X!


A Microsoft merőben más taktikát választ a játékosok megnyerésére.

Miután a Halo Infinite óriási negatív visszhangot keltett a rajongók körében és emiatt jó messzire el kellett tolni a megjelenését, a Microsoft igazi húzócímek nélkül fogja elrajtoltatni a következő generációs konzoljait. A redmondiak gyakorlatilag mindent egy lapra tesznek fel a GamePass köré épített stratégiájukkal, amivel azt szeretnék elérni, hogy minél több játékos a lehető legolcsóbban tudjon minél több játékkal nyomulni.

Pár nap múlva a Doom Eternal bekerül a Game Pass kínálatába – és ott is marad!

Amíg a Sony folytatja a korábban már bevált taktikáját, miszerint olyan exkluzív játékokat hoz el PlayStation 5-re, amik több embert is a konzol megvásárlására késztethetnek, addig a Microsoft mézesmadzagként a havi 4 ezer forintot kóstáló Game Passal több mint 100 alkotást ad az előfizetőknek. Ráadásul, ha ehhez hozzávesszük, hogy az EA legjobb játékai is bekerülnek a szolgáltatásba, valamint az xCloud-nak hála a konzolunk nélkül is játszhatunk XBOX-os játékokkal, akkor ez már egészen komoly fegyvertény a japán riválissal szemben.

A mai napon 150+ játékkal hivatalosan is elstartol a Game Pass streamingje – íme a teljes lista!

Persze, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ha valaki rendelkezik kellően erős gamer PC-vel, akkor egyelőre kérdés, hogy miért is lenne érdemes beruháznia a Microsoft legújabb konzoljainak egyikére, hiszen az összes játékuk erre a platformra is megérkezik. Éppen emiatt leginkább azoknak szól az XBOX Series S és az XBOX Series X, akik a lehető legolcsóbban akarnak – akár 4K-s felbontás mellett – olyan multiplatform címekkel játszani, mint például az Assassin’s Creed Valhalla, a Call of Duty: Black Ops Cold War, a Cyberpunk 2077, a Destiny 2, vagy a Watch Dogs Legion, hiszen ezek a konzol novemberi megjelenésétől már elérhetőek lesznek.

Továbbá a korábban emlegetett Game Pass-ba már a megjelenésük napján meg fognak érkezni a legfrissebb alkotások is, így közel sem kell majd 30 ezer forintnyi összeget elkölteni egy-egy exkluzív játékra, mint a PlayStation 5 esetén. Itt egyelőre csak azt nem tudjuk még, hogy sikerül-e a közeljövőben olyan újabb címeket összehozni, amik miatt megérje fenntartani hosszabb távon is az előfizetésünket, bár a Bethesda megvásárlása után erre egyre nagyobbak az esélyek.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva