Counter Strike

A Heroic kitart az edzője mellett, HUNDEN maradhat a szervezetnél


Öröm az ürömben.

A dán szervezet közleményben jelezte, hogy eltiltása során is támogatni fogja edzőjét. Mint ismert, HUNDEN szeptember elején az elsők között volt, aki az ESIC-től bant kapott a coach bug használata miatt.

A 29 éves dán edző először egy évre szóló eltiltást kapott, ám az Integritásért Felelős Bizottság (ESIC) ezt végül nyolc hónapra mérsékelte hétfőn. Ez idő alatt HUNDEN továbbra is a szervezetnél lesz és elemzőként fogja segíteni a csapatot.

“Ahogy azt már korábban is elmondtuk, Nicolai hibája nem tükrözi a Heroic szervezetének alapelveit, de mindenki hibázik. Akárhogy is nézzük, HUNDEN a mi srácunk. Nagyon sokat köszönhetünk neki, rengetegett tett a csapatért és az e-sportért, így az eldobása semmit sem segítene sem rajtunk, sem rajta, sem pedig a profi scene helyzetén.” – nyilatkozta Erik Askered, a Heroic ügyvezető igazgatója.

Augusztusban a Heroic óriási bravúrt hajtott végre HUNDEN segítségével, hiszen megnyerték az ESL One: Köln-t, emellett a HLTV világranglistáján egészen a második helyig jutottak.

A csapat azóta is a második helyen tanyázik, de még versenyben vannak az ESL Pro League-en, így egy előkelő helyezésel akár az Evil Geniuses-t is megelőzhetik. Az EPL playoff körébe ma csatlakoznak be, 17:30-tól az Astralis ellen fognak játszani.

Ezt már olvastad?

Community bant kapott Steamen a legnagyobb magyar trader

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva