Legalábbis a Sony vezető munkatársa ezt állítja.
Bár továbbra is egyre több rajongót érint a PlayStation 5-ös készlethiány, azért nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyi sikervárományos játékkal fog elrajtolni a Sony következő generációs konzolja november 19-én. Ugyanis, amíg az XBOX Series S/X leginkább korábbi és multiplatform alkotásokkal fog indulni, addig a legújabb PlayStation-re olyan címek fognak jönni, mint a Spider-Man Miles Morales, a Demon’s Souls, vagy a Godfall.
Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan, aki azt mondta, hogy teljes mértékben elégedett a PlayStation 5 exkluzív nyitócímeivel, hiszen szerinte még sosem indítottak ennyire ütős játékfelhozatallal. Nyilván ezzel a Microsoftnak is küldött egy kisebb fricskát, aki ugyebár egy olyan GamePass köré építi a következő generációs konzoljának értékesítését, aminek játékait egy erősebb gamer PC-n is könnyedén el lehet érni.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!