Okosan beosztva sok játék el fog férni rá.
Egyre inkább közeledünk az XBOX Series S és XBOX Series X megjelenéséhez, amik a Microsoft következő generációs konzoljaként nem kevés játékkal várják majd a játékosokat. Legutóbb pedig az is kiderült a nagyobbik gépről, hogy páratlan visszafele kompatibilitással és villámgyors töltési időkkel fog november 10-én megérkezni, ráadásul a legfrissebb információk szerint a tárhelye is egészen kellemes méretű lesz.
Mindez az első személyes beszámolókból derült ki, amikben elárulták, hogy az 1 TB-os SSD-n az operációs rendszer és az előre telepített programok miatt összesen 802 GB szabad tárhely marad majd nekünk. Így azért bőven lesz helyünk arra, hogy több nagyobb játékot is feltelepítsünk a konzolra, ha pedig kinőjük az SSD-t, akkor 920 GB-os bővítőkártyával tudjuk orvosolni a problémát.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!