Apex Legends

Napokon belül megérkezik a crossplay az Apex Legends-be!


Végre egymásnak ugorhatnak az Xbox és PlayStation játékosok!

A Warzone, a Fortnite, és részben a PUBG példája után a Respawn fejlesztői úgy döntöttek, hogy az Apex Legends játékosai számára is elérhetővé teszik a crossplay funkciót.

A platformok közötti játék október 6-án lép a nyílt béta fázisába, így mielőtt véglegesen összeeresztenék az Xbox, a PlayStation és a PC-s játékosokat, mindenki számára lehetősége nyílik kipróbálni azt. 

A PC-s bázis egy része viszont kimarad a közös mókából, előbb ugyanis csak az Origin-en keresztül lesz elérhető, Steamre csak később, gyaníthatóan már a végleges változattal együtt kerül be. A crossplay a fejlesztők elmondása szerint alapértelmezett lesz, ami azért fontos, mert azok a játékosok, akik kikapcsolják ezt a funkciót kizárólag olyanok ellen fognak tudni játszani, akik szintén megtették ezt – így viszont a jelenlegi többszörösére is nőhet a matchmaking.

A crossplay jelenleg igen vegyes fogadtatású, a legtöbb konzolos játékos ugyanis – főleg egy FPS esetében – hátrányban érzi magát a PC-sekkel szemben, ezért szándékosan kikapcsolják az opciót. Szerencsére a Respawn olyan megoldáson dolgozik, amivel ki lehet majd választani, hogy konzolos játékosok a konzolos játékosokkal – Xbox One és PlayStation 4 -, PC-s játékosok pedig a PC-s játékosokkal, esetleg mindenki mindenkivel játszhasson. Ez már jóval barátibb megoldás, mint amilyennel például a Warzone-ban találkozhatunk, ott ugyanis erre nincs lehetőség, így az Apex-ben talán nem kell majd hosszasan bámulnunk a menüt, miután elindítottuk a meccskeresést.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva