Közeleg a tél.
A délelőtt folyamán írtunk arról, hogy a jövő héten érkező Act III számos újdonságot tartogat, közte a szerverválasztás, a meccskeresés és a rangsorolás változásaival. Ezenfelül megemlítettük, hogy új ügynök és új pálya is érkezhet: nos, utóbbira már nem is kell többet várni!
A Riot alig néhány perce tette közzé hivatalos Youtube-csatornáján a fenti videót, illetve ezzel egyidejűleg Twitteren is posztoltak róla. Az Icebox nevű új pálya az ötödik lesz a sorban, Bind, Split, Haven és Ascent után.
Azzal, hogy már összesen öt map áll rendelkezésre, a játék eljutott a következő szintre, hiszen így BO5-ös meccseket is lehet úgy rendezni, hogy ne kelljen valamelyik pályán kétszer játszani. Emellett a BO1-es és BO3-as találkozókon is nagyobb lesz a kínálat, amiből válogatni lehet.
Az már a korábbi teaser során is kiderült, hogy egy havas/jeges tematikájú, télies hangulatú pálya fog érkezni, és a végeredményt elnézve: pontosan ilyesmire számítottunk. Icebox helyszínéül az állandóan fagyos tundra szolgál, ahol megtalálható egy laboratórium, temérdek szállítókonténer, de még egy-egy átcsúszó drótkötélpálya is.
Az új pálya napvilágot látott, így eggyel kevesebb kérdőjel maradt az Act III-at illetően. Már csak az a kérdés, hogy mi fán terem majd az új ügynök? Netán lesznek még további változtatások is?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!