Counter Strike

Kisebb internetes cicaharc közepette nyerte meg a FaZe az IEM New Yorkot


A playoffban mapot sem bukott a hamvaiból feltámadó csapat.

Nem ment túl fényesen a FaZe-nek a játék az utóbbi időben, ám most mindenkit megleptek, ugyanis megnyerték az IEM New York európai versenyét. Ráadásul bukott pálya nélkül meneteltek végig a rájátszásban. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy ezen a tornán az európai hltv-s ranglista legjobb 10 csapatából csak 6 tette tiszteletét.

A csoportokból a Vitality, a fnatic, az OG és a FaZe jutottak ki, a playoffban pedig az OG 2:1-re verte a fnaticot, a FaZe pedig 2:0-ra a Vitality-t, ezzel kialakult a döntős párosítás. A csoportkörök folyamán az OG 2:0-t játszott a FaZe ellen, így nagy reményekkel várhatták a döntőt. A finálé előtt Twitteren Kjaerbye és NBK összeszólalkoztak:

Majd következett a döntő, ahol a FaZe lemosta a pályáról az OG-t. Az első map után még úgy tűnt, egy rendkívül izgalmas Bo5-ös finálénak leszünk szemtanúi, ám ezt a vágyat hamar el kellett hessegetnünk. Ugyanis a FaZe választásán 22:20-as végeredmény született, a FaZe számára. Jött Inferno, amit bár az OG pickelt, összesen 5 kört tudott hozni rajta. A harmadik, és egyben befejező map pedig Dust2 volt, ahol 16:11-re tudott győzni a FaZe, ezzel bukott map nélkül zárta le a rájátszást és a Bo5-ös döntőt.

NiKo dominálta számokban a döntőt | hltv.org

Borítókép: hltv.org

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva