Counter Strike

Mégsincs 7 fős lineup: Az Astralis eladta es3taget a Cloud9-nak!


A DreamHack Open Fall után távozik az amerikai csapatba a dán játékos.

Hivatalossá vált, hogy az Astralis megegyezésre jutott a Coud9-nal. A transzfer a DreamHack Open Fall után lesz esedékes, az Astralis “az egyik legnagyobb átigazolásának” tartja a mostanit.

A dán tehetség július elseje óta van a szervezetnél, miután a Heroic csapatánál lejárt a szerződése. Kiváló számokat hozott az új együttesének, akivel együtt visszatértek a hltv-s világranglista élmezőnyébe, illetve megnyerték az ESL Pro League 12. szezonjának európai divízióját.

“Büszke vagyok, hogy az Astralisban játszhatok, imádom a szurkolókat és egy másodpercig sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar másik csapathoz igazolok. Az elmúlt hónapok alatt rengeteget fejlődtem és tanultam, emiatt hatalmas köszönettel tartozom az organizációnak. De a Cloud9 valami olyasmit ajánlott, amit komolyan át kellett gondolnom. Imádom a projekt mögötti elképzeléseket, és azt hiszem, ez egy olyan csapat lesz, ami az élmezőnyben is megállja majd a helyét. Szomorú vagyok, hogy elhagyom az Astralist és az engem körülvevő embereket, ugyanakkor pozitívan tekintek a Cloud9-ban rám váró kihívásra” – írta az Astralis weboldalán es3tag.

Nagyon nehéz döntést hozhatott meg ezzel a 24 éves játékos, az idő ad majd választ arra a kérdésünkre, hogy megérte-e mindez.

Borítókép és forrás: hltv.org

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva