Gaming

Pár nap múlva PC-re is megjelenik végre a Halo 4!


Teljessé válik a PC-s kollekció!

Hosszas várakozást követően a 343 Industries bejelentette, hogy jövőhéten, egészen pontosan november 17-én a Halo 4 a The Master Chief Collection részeként végre megjelenik PC-re is!

Erre már egészen régóta várnak a játékosok, ugyanis a játék eredetileg 2012-ben jelent meg, akkor kizárólag Xbox One-ra. A Microsoft Phil Spencer alatt komolyan megváltozott videojátékos üzletpolitikájának köszönhetően viszont sorra kezdték megjelentetni a Halo felvonásokat a PC-re is, méghozzá feljavított textúrákkal, valamelyest feljavított látványvilággal.

A Halo 3 és a Halo 3: ODST után elméletileg ez az utolsó Master Chief kaland, ami bekerült a kollekcióba, így a kérdés adott:

Mi a helyzet a 2015-ben megjelent Halo 5: Guardians-al? Megjelenik PC-re?

Ezt egyelőre nem tudni biztosan sajnos. A Microsoft ugyan nem kommentálta, de a 343 korábban azt állította, hogy egyelőre nem terveznek az ötödik etap PC-s portolásával. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem készül majd el, csak nagyobb eséllyel a Halo Infinite fejlesztésének befejezte után kezdenek el tervezni vele. Ami már csak azért is valószínű, mert az Infinite fejlesztése korántsem úgy alakult, ahogyan azt a Microsoft tervezte (még az Xbox Series X|S premierjét is lekési).

Mindenesetre örülhetünk, ugyanis jövőhéten egy ezidáig ismeretlen terepre merészkedik a Halo 4!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva