League of Legends

Tyler1 felment Masterbe egy új szerepben, aztán elmondta, hogy ő a világ legjobb játékosa


Azért vannak még, akik képesek hasonlóra.

Tyler1 már régóta Challenger játékos, viszont a fő szerepe az ADC. Azóta már bebizonyította, hogy dzsungelesként is képes elérni ezt a szintet, amihez közel kétezer meccset kellet játszania, 52 százalékos győzelmi rátával.

Most topon ért fel Masterbe

837 meccset ment, ezeknek az 54,4 százalékát nyerte meg, a legtöbbször pedig Mordekasrerrel, Olaffal, Cho’Gath-tal és Urgottal játszott. Külön érdekesség, hogy eközben Chóval ő lett az Észak-amerikai szerver legjobbja, legalábbis a Leagueofgraphs adatai szerint.

Élőben közvetítette a promóját Diamond 1-ből Masterbe, és amikor már biztos volt a győzelem, a Nexus püffölése közben mondta, hogy

“nem számít, mit játszom, melyik ösvényen, én vagyok a legjobb játékos a világon!”

Valóban szép teljesítmény, bár van még néhány játékos, akik hasonló eredményekkel büszkélkedhetnek. Ott van például Apdo, a koreai játékos, aki rengetegszer elérte a Challenger RAnk 1-et, több szerepben is, ráadásul a koreai szerveren, amiről úgy hírlik, hogy ott játszanak a legjobban. Na meg ott van MagiFelix, aki az összes szerepben felment Challengerbe az 10. szezonban, ráadásul miden Rank 1-ig ment, míg topon Rank 2-ig. Valaki szólhatna Tyler1-nek, hogy van még mit letenni az asztalra, ha a világ legjobbja szeretne lenni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva