Gaming

Ne dobd ki a régit, mert PS4-en is játszhatunk majd a PS5-ös játékainkkal!


Nem feltétlenül kell lemondanunk a szeretett PS4-ünkről!

Már a hivatalos bemutató előtt tudhattuk, hogy a PlayStation 5 visszafele kompatibilitásával – legalábbis a PS4 esetében – nemigen fogunk falakba ütközni. Mivel a Sony újgenerációs konzolja mindent tud, amit az előző – egyébként remek szolgálatot teljesítő – gép, sokan érthető okokból nem tartanák azt meg porfogónak. A Sony viszont másképp gondolja a dolgot, ezért a PS4-nek az elsődleges konzol szerepéből kiöregedve egy második lehetőséget kínál.

Sokan nem ismerik a PlayStation konzolok egyik legjobb funkcióját, a Remote Play-t, amivel PC-re és mobilkészülékekre streamelhetjük a konzolunk képét. Az alkalmazás most egy olyan frissítést kapott, mellyel a PS5 képét közvetlenül a PS4-re küldhetjük, igaz azt maximum csak 1080p felbontásban.

A frissítés magával hozta a PS5 Remote Play Androiddal, iOS-el és PC-vel való kompatibilitását is, számítógépekre viszont HDR-ben is streamelhetünk.

Ez igazából azok számára jó hír, akik nem kívántak feltétlenül megválni szeretett last-gen konzoljuktól, amit ezentúl a lakásban bárhova lehelyezve használhatunk másodlagos PS5-ként. Az viszont fájó pont lehet, hogy az új DualSense kontroller nem kompatibilis a PS4-el, így a régi gépen a régi kontrollerrel játszva le kell mondanunk az egyik legnagyobb újításról, a haptikus visszajelzésről.

Mindettől függetlenül egy egészen remek és hasznos funkció érkezett, aminek bizonyára sokan fognak örülni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva