Call of Duty

A Warzone C4+drón bugja hivatalosan is a játék része lett!


A kreatív ügyeskedésből hivatalos killstreak lett!

A Cold War – Warzone hamarosan végbemenő fúziójával együtt az éles meccsekbe is bekerül az RC-XD robbanós távirányítású kisautó, amit már az oktató/gyakorló módban ki is próbálhatunk. Többen tartanak attól, hogy az autó majd felborítja majd a játék egyensúlyát, mint ahogyan egykor tette a legközelebbi rokona, a C4-es drón, ami igazából egy hiba és a játékosok kreativitásának következtében okozott sokaknak rossz, sokaknak pedig vicces emlékeket.

Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy az Activision fontolóra vette a kreatív ötletet, és az RC-XD mellett a robbanószerrel kitömött drón is bekerül a Warzone-ba, immáron mint teljesen hivatalos fícsör.

A Bomb Drone egyelőre még nem került be teljesen a játékba, egyelőre csak privát meccsekben található meg, ott is csak az egyik bunkerben, de hamarosan egészen biztosan ellepik majd az igazi Verdansk egét is. Ahogyan viszont a kisautó, úgy a drón esetében is messziről hallhatjuk majd közeledni, hála a hangos csipogásainak, így lesz időnk kiszedni a magasból mielőtt az a közvetlen közelünkbe érne. Azt viszont nem tudni, hogy mekkora sebzést okoz, de gyanítom, hogy valamelyest megegyezik a C4-ével.

So I found this new "Bomb Drone" in a red key card bunker during a private match today. from CODWarzone

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva