Főleg AP-s itemek szerepelnek a listán.
Mar Yetter, a LoL vezető dizájnere megmutatta, mire lehet számítani az előszezon első nagyobb frissítésében, a 10.24-ben.
Gyengülő tárgyak: Luden’s Tempest, Liandrie’s Anguish, Night Harvester, Riftmaker, Hextech Rocketbelt, Lich Bane, Demonic Embrace, Nashor’s Tooth, Eclipse, Blade of the Ruined King. Szóval a tíz itemből nyolc AP-s, így javarészt a midesek fognak gyengülni, de persze érintett néhány dzsungeles, topos és support is. Az Eclipse nerfnek az assassinok, míg a BotRK nerfnek pedig az ADC-k látják majd kárát.
Persze jönnek buffok is, nézzük: Tear of Goddess, Kraken Slayer, Essence Reaver, Phantom Dancer, Moonstone Renewer, Prowler’s Claw, Serpent’s Claw. Itt az látzható, hogy főleg ADC itemeket buffolnak, ami persze jól jön majd például Yasuónak, Yone-nak és Tryndamere-nek is. Ezeken túl erősítik a dzsungeles tárgyat az AP-s karakterek számára.
A karakterek direkt egyensúlyozása most kicsit háttérbe szorult, mindössze hármat nerfelnek: Kayle, Samira, Hecarim, és egyet buffolnak: Tryndamere.
Ezek a változtatások november 24-én kerülnek az éles szerverekre
Hotfix formájában még a 10.23 alatt javítanak három tankos tárgyat, szóval a megölhetetlen tankok kicsit kevésbé lesznek erősek:
Tanks nerf Hotfix coming today:
Hits Sunfire and Frostfire a bit harder than Chemtank.
Also includes bugfixes for Wardstone exploit and jungle+support starters. pic.twitter.com/7apxQz4UMw
— Mark Yetter (@MarkYetter) November 16, 2020
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!