Mindig jól jön egy kis synthwave egy pörgős multi meccs közben!
Hamarosan az egyik közönség kedvenc pálya, Nuketown is megérkezik a Cold War többjátékos módjába, méghozzá a játék tematikájához illeszkedve 1984-es, kissé lepusztult formájában. Noha már az egészen egyedi módon újrahúzott pálya önmagában is remekül fest, úgy tűnik játék közben teljesen megváltoztathatjuk majd, köszönhetően egy egészen zseniálisra sikeredett easter-egg-nek.
Igaz, maga a pálya csak november 24-én fog élesedni a nagyközönség számára, két játékosnak sikerült idő előtt beszöknie rá. Miután előbb alaposan körüljárták, hozzáláttak a már megszokottnak mondható Treyarch-féle Nuketown easter egg előhívásának. A játékos egyre másra kezdte fejen lőni a pályán elhelyezett bábukat, majd az egyik után teljesen megváltozott a kép,
és a ’80-as évek synthwavejét megidéző hangulatos látványvilág tárul elénk.
Az easter egg-et hamarosan mi is előhívhatjuk majd, mivel már csak két nap választ el minket attól, hogy Nuketown ’84 megérkezzen a Cold War-ba – mindenki számára teljesen ingyenesen. Sőt, a fejlesztők egy kis ajándékkal is készültek ez alkalomból, így egészen remek Nuketown tematikájú kozmetikumokra csaphatunk le még pár napig.
Ingyenes kozmetikai csomaggal érkezik a kultikus Nuketown a Cold War-ba!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!