Gaming

Megjelenési dátumot kapott a Halo Infinite: sokat kell még várni!


Nem mostanában fog megjelenni, de talán jobb is így!

Az egészen biztos, hogy nem olyan reakciókra számított a Microsoft és a 343 Industries, mint amilyeneket a nyakukba kaptak a Halo Infinite játékmenetének bemutatását követően. A legújabb Master Chief kaland előzetesen egészen sokat ígért, ezzel szemben egy grafikailag még az 5 évvel ezelőtti részhez képest is elavultabb játékot prezentáltak, a játékmenet közel nulla változása pedig csak hab volt azon a tortán, amelyet Craig majszolgatott bánatában.

Hiába próbáltak, erre azért elég nehéz mentséget találni, így jobbnak látták bizonytalan időre elhalasztani a megjelenést. 

Ez különösen szomorú lehet mind a Microsoft, mind a játékosok számára, az Infinite ugyanis az Xbox Series X|S nyitócímeként debütált volna, így viszont teljesen magára hagyta a redmondiak újgenerációs Xboxát, pedig annak doboza is Master Chief-et élteti. Ezután jöhetett a stúdión belüli átszervezés, a fejlesztést pedig a Bungie-tól érkezett ex-Halo veterán, Joseph Staten vette át, aki most egy blogposztban adott hírt a játék állapotáról és a – majdnem pontos – megjelenési dátumról.

A Halo Infinite mindezek alapján az eredetileg kitűzött dátumhoz képest egy évvel később, 2021. őszén jelenik majd meg, várhatóan októberben vagy novemberben. 

Neill Harrison, a 343 és a Halo sorozat egyik vezető fejlesztője elárulta, hogy ugyan a játék fő történetszála elméletileg már készen van, a kapott jogos visszajelzések alapján bőven van még min dolgozni. Így esett, hogy javítanak a karakterek kidolgozottságán, a fényeken, a komplett környezeten (fák, felhők, textúrák stb.) és a tárgyakkal való interakción is. Hozzátette, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb Halo játékot készítse el, ugyanakkor hiba volt bemutatni a játékot abban az állapotában bemutatni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva