Gaming

Kipróbáltuk: ilyen lett a Cyberpunk 2077!


Hatalmas bukta vagy kellemes csalódás?

Az idei év egyik, ha nem a legjobban várt játéka a Cyberpunk 2077, ehhez kétség sem férhet. No, de hogyan is jutottunk el idáig? A CD Red Projekt már a 2010-es évek elején bejelentette, hogy számítógépes játékba adaptálják Mike Pondsmith Cyberpunk franchise-ának világát. Ám a tényleges fejlesztés megkezdésére még várnunk kellet, hiszen ekkoriban még javában a 2015-ben megjelent The Witcher 3: Wild Hunton dolgoztak a CD Red Projekt programozói. A játék eszméletlen sikerre tett szert a játékosok és a szakma körében is, ám amennyire áldás volt ez, akkora terhet is rótt a cég vállára.

A Cyberpunk 2077 nem túl zökkenőmentes fejlesztésének kezdési időpontját 2016 környékére tehetjük. 2018-ban már alpha verziós gameplay videót is mutatott a cég, ám ekkor még nem lehetett tudni, mikor is érkezik a boltok polcaira. A 2019-es E3 rendezvényen egy emlékezetes sajtótájékoztató keretein belül viszont konkrét megjelenési dátumot is kapott már a játék: 2020. április 16. Ahogy gyakorlatilag mindenbe, úgy ebbe is beleszólt a február-március környékén erőteljesen berobbanó koronavírus járvány és a fejlesztőknek otthonról kellett folytatnia a munkát. Ennek tudatában nem meglepő, hogy az áprilisi, szeptemberi és a novemberi megjelenési időpontokat is eltolta a cég, de szerencsére december 10-én végre a fizikai és virtuális gyűjtemények millióit gyarapíthatja a Cyberpunk 2077.

Az első tapasztalatok

A játék általunk irányított főhőse, V, a zsoldos. A játék a nevünkön kívül gyakorlatilag mindent ránk bíz, teljesen szabad kezet kapunk. Elképesztő módon személyre szabhatjuk a külső tulajdonságait. Nem, itt nem csak olyan klasszikus dolgokra kell gondolni, mint haj és szemszín. Gyakorlatilag a szemöldökünktől a szeméremszőrzetig(!), a fogainkon keresztül a tetoválásainkig mindenhez hozzányúlhatunk. A klasszikus nő/férfi választást nem ajánlja fel a játék, hanem testtípusról dönthetünk. Így akár a kétméteres, szakállas karakterünk aranyos női hangon is megszólalhat majd.

Karakterünk létrehozásakor az előzetes életútját is nekünk kell eldöntenünk, ezekből három meglehetősen eltérő lehetőséget ad a kezünkbe a CD Red Projekt. Nomád, utcagyerek és céges. Mindhárom izgalmasan hangzik, ám számomra az utcagyerek volt a legszimpatikusabb választás. A játék pár soros leírással is jellemzi ezeket az életutakat, így garantáltan el fogod tudni dönteni melyik is lesz a te választásod.

V 5 fő tulajdonsággal rendelkezik:

  • Test
  • Intelligencia
  • Reflexek
  • Technikai adottság
  • Nyugalom

Ezek a tulajdonságok mindenféle előnyhöz juttatják karakterünket, illetve a fő tulajdonságok további képzettségekkel és azok további képességekkel erősítik V-t. Elsőre talán bonyolultnak tűnhet majd a rendszer, de a részletes és magyar nyelven is elérhető leírásoknak hála viszonylag hamar kiismerhetjük magunkat ezen az ingoványos talajon is. Ha akarjuk 1-1 képességét tökélyre fejleszthetjük, de az sem ördögtől való, hogy kifejezetten nem specializáljuk V-t.

A játék alaphelyszínét egy képzeletbeli észak-kaliforniai metropolisz, Night City biztosítja. Annak ellenére, hogy maga a játék nyílt világú, a város elképesztően sűrű. Ám a fejlesztők itt sem bíztak semmit a véletlenre, az épületek változatosak, az utcák hangulatosak és az NPC-k is egyedülálló módon töltik meg élettel Night City mindennapjait.

A Cyberpunk körülbelül fél órás felvezető résszel indít (klasszikus, játékmechanikai értelemben véve, maga a prológus szál (Act 1) az bizony több órás lesz, mire meglátjuk a “Cyberpunk 2077” feliratot!) , megismerkedünk a helyszínnel, néhány szereplővel és a játékszabályokkal, illetve tutorialokat is végigtolhatunk, ha nagyon kezdőnek éreznénk magunkat vagy nem a harcmezőn akarjuk elsajátítani a tudást. Ahogy azt vártuk, a cselekményszál meglehetősen komplex. Az első napokban észrevétlenül repkedett a játszott órák száma, annyira magával ragadott minket a játék világa és a különféle fő- és almissziók. Rengeteg játék elköveti azt a hibát, hogy a feladatok meglehetősen ismétlődőnek hatnak egy idő után, de az eddigi tapasztalatok alapján erre itt nem kell számítanunk. Tranzitpontok segítségével gyorsabban is megtehetjük a távokat a játékon belül, de őszintén megvallva elég ritkán választottuk eddig ezt az utat, hiszen annyira magával ragadó az egész Cyberpunk világ atmoszférája.

Ahogy azt az előzetes tesztek alapján tudni lehetett, nem mindig a fegyver előrántása lesz az elsődleges megoldás, hiába FPS nézetben játszunk. A küldetések között akadnak olyanok, melyeknél kis túlzással csak végig beszélgetnünk kell. Ám azok sem lesznek csalódottak, akik az agyatlan lövöldözés rabjai, eszméletlenül jó érzés lőni a játékban, a fegyverek visszajelzései, visszarúgásai hibátlanok. Természetesen a pisztolyainkat, gépfegyvereinket és egyéb játékszereinket megfelelő alapanyagok birtokában fejleszthetjük is. A járművezetéssel sem akadtak gondok, élvezetes volt végigfurikázni a városon még FPS nézetben is.

Ahogy már arról korábban is beszámoltunk, egy elég combos fotó móddal látta el a CD Projekt Red a Cyberpunkot. A kedvenc helyszíneinkről nem kell keresnünk háttérképet, mi magunk alkothatjuk meg azt. Rengeteg technikai paramétert személyre szabhatunk (mélységélesség, rekeszérték stb.) a képek készítése során, melyet aztán matricákkal és egyéb kiegészítőkkel tovább tuningolhatuk. Könnyen el tudjuk képzelni, hogy néhány felhasználó akár órákban mérhető ideig tökéletesít egy-egy képet majd.

Gépigény

Ami mellett nem mehetünk el szó nélkül az természetesen a játék gépigénye. Főleg, hogy az előzetes információk alapján sajnos nem sikerült olyan fényesre, mint ahogy azt korábban a fejlesztők ígérték. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy míg az előzetes kiadást némi erőforrást elvonó Denuvo védelemmel is ellátta a CD Projekt Red, a játékosokhoz eljutó verziókban nem kell ettől tartanunk. Sem Steamen, sem pedig a kiadó saját platformján a GOG-on. Az alábbi, manapság egy kellemes középszintnek mondható PC-n teszteltük a játékot:

  • CPU: Intel® Core™ i7-9700 4.5Ghz [8 mag]
  • GPU: NVIDIA RTX 2060 6GB
  • MEMÓRIA: Corsair Vengeance LPX Red 2x8GB DDR4 3200MHz
  • SSD: Kingston A2000 NVMe SSD
  • Legfrissebb driverek

Szerencsére kellemes csalódás volt itt a játék az előzetes információk ismeretében. Vagy a Day 0/1 patch lett ennyire jó vagy valami csoda történt. Mid/high beállításokon 70-80 FPS körül mozgott a játék, de azt végig stabilban tartotta 99%-os GPU és 50-70%-os CPU kihasználtság mellett. Bekapcsolt DLSS mellett ez könnyen 100 FPS fölé is ugrott, látható minőségvesztés nélkül.

Fontos kiemelnünk, hogy bár rengeteg játékórát beleöltünk a Cyberpunkba az elmúlt napokban, messze még a történet vége. A fejlesztők ígérete alapján csak a fő cselekményszál kijátszása 30-40 órát vesz igénybe. Ha belekalkuláljuk a mellékszálakat, a szabad kalandozásainkat és a fotó módban való elmélyedést, akkor a 100 óra feletti érték sem elrugaszkodott. Szerencsére a játék itt is szembe megy a manapság megszokott pár órás kijátszási időkkel, de ezt el is vártuk tőlük.

Az biztos, ahogy a Witcher 3, úgy a Cyberpunk 2077 sem egy egyszer kijátszós játék lesz. Az is biztos, hogy jelenleg azért bugokba és teljesítményproblémákba is könnyedén beleszaladunk a játék során, de ezek majd szépen javítva is lesznek. Amellett azonban nem tudok elmenni, hogy a GTA V óta ez az egyetlen ‘AAA’ single player játék ami teljesen be tudott szippantani és odaszögezni a gép elé hosszú-hosszú órákra. Külön kiemelendő a magyar fordítók munkája, sok hazai játékosnak könnyítették meg a dolgát. A kulcsért pedig hatalmas köszönet a Cenega Hungary-nek, nekik köszönhetően tesztelhettük/jük a Cyberpunk 2077-et! 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva