Folytatás jövő héten hétfőn, immáron három csapattal!
Hétfőn elstartoltak, kedden pedig folytatódtak a Magyar Esport Kupa Valorant főtáblás küzdelmei. A nyitómérkőzéseket egy felső ági döntő és egy alsó ági elődöntő követte, utóbbi során az egyik csapatnak búcsút is intettünk.
Visszatekintés
A Nemzeti Gaming és eSport Sportági Szövetség (NGES) által szervezett Magyar Esport Kupa (MEK) Valorant versenye két nyílt kvalifikációt és egy Final Four névre keresztelt négyes tornát foglal magába.
A nyílt kvalifikációkról 2-2 csapat jutott be a főtáblára, ahol egymillió forintos összdíjazásért játszhatnak majd. A negyedik helyezett 100 ezer forinttal, a harmadik 150 ezerrel, a második 250 ezerrel lesz gazdagabb, míg a győztes csapat 500 ezer forintot tehet majd zsebre.
Az első nyílt kvalifikáción 16 csapat vett részt, amelyek közül a need more DM és a Team Up csapata bizonyult a legerősebbnek. A második nyílt kvalifikáción 20 csapat indult el, köztük az iPon THR és a Necrotic Esports együttesével, akik végül meg is kaparintották a fennmaradó két helyet.
Résztvevő csapatok
- need more DM: Tigene, Barcode, crazyd33R, bzt, hussaR (edző: V1CE)
- iPon Team Horizon Reapers: Lana, kwixy, specimen, szimpli, ikke
- Necrotic Esports: Haxtrax, Chadi, msz, shiddy, lcdFFF
- Team Up: FoDa, TRuve, Tishler, GabsoN, krippie
Final Four
A hétfői nyitómérkőzéseken két 2-0-ás eredmény született, előbb a Team Up, majd pedig a need more DM örülhetett. Kedden érkezett a folytatás, ahol az alsó ági elődöntőt – óriási csatában – a THR nyerte 2:1-re, ezzel a Necrotic a negyedik helyen zárta a tornát. A felső ági döntőben a need more DM könnyedén nyert a Team Up ellen, így Barcode és csapata már biztosan ott lesz a nagydöntőben.
- Nyitómérkőzés (BO3): Team Up 2:0 THR
- Nyitómérkőzés (BO3): need more DM 2:0 Necrotic
- Alsó ági elődöntő (BO3): THR 2:1 Necrotic
- Felső ági döntő (BO3): need more DM 2:0 Team Up
A folytatás
- Alsó ági döntő (BO5): THR vs Team Up – december 21.
- Nagydöntő (BO5): need more DM vs THR / Team Up – december 22.
A mérkőzéseket továbbra is a Metabro csatornáján, ITT lehet majd figyelemmel követni. Kezdés mindkét napon 17 órakor, ott találkozunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!