Egyéb

26 év után élőszereplős Netflix sorozatként tér vissza a Yu Yu Hakusho!


Juszuke és csapata 26 év után a Netflix gondozásában tér vissza!

Magyarországon az animék és a mangák a – Dragon Ball, a Naruto, a Sailor Moon, a Pokémon és az Inuyasha világán túl már – nehezebben találnak közönséget, így egy átlag néző igen könnyedén siklik el olyan zseniális alkotások fölött, mint a 90-es évek egyik legjobbja, a Yu Yu Hakusho – A szellemfiú fölött. Pedig történetében, karaktereiben és harci jeleneteiben különösen kiemelkedő alkotásról van szó, mely Yoshihiro Togashi legendás mangájával kelt először életre 1990 és 94 között, ami 19 kötetben meséli el a főszereplő Uramesi Juszuke és barátai túlvilági megpróbáltatásait.

Az anime 1992 és 94 között futott először csak Japánban, a tengerentúlra jóval később, 2002-ben érkezett meg, így esett, hogy hazánkba is később, 2005-ben került először képernyőkre, akkor is leginkább a Minimax esti leállását követő órákban. A történet egyáltalán nem mindennapi módon veszi kezdetét, főszereplőnk a 14 éves Juszuke ugyanis már az első pillanatokban önfeláldozóan életét veszti, mikor is megment egy úttestre kiszaladó óvatlan gyermeket.

Most pedig egy szélesebb közönség is megismerheti, a Netflix ugyanis bejelentette, hogy élőszereplős formában adaptálja a Szellemfiú történetét.

A főszereplőt csak szellembéli visszaemlékezése során ismerjük meg, amiben már azonnal körvonalazódik, hogy ő nem amolyan jófiú, sőt mi több, szülővárosában egészen hírhedt bajkeverőként ismerik, aki egy kiadós verekedésért hajlandó bármit megtenni. Juszuke a halála után szellemként próbálja kideríteni, hogyan is érte utol őt idejekorán a vég, így ismerjük meg riválisát (és személyes kedvencemet), a nagyszájú szájhős Kuwabarát, akinek leghőbb vágya végre jól elpáholni antihősünket – aztán persze kiderül, hogy valójában barátjaként tekintett rá. Miután Juszuke több próbát is kiáll, visszatérhet az élők világába, a továbbiakban viszont szellemdetektívként kell tevékenykednie, mely során megismerkedik két későbbi barátjával, Kuramával és Hieiel. Na de a történetből legyen is elég ennyi, ha érdekel, akkor a Netflix kínálatából – sajnos magyar szinkron nélkül – magyar felirattal végig lehet nézni és érdemes is, ugyanis egészen elképesztő kalandok várnak erre a diszfunkcionális csapatra.

A Netflixes Yu Yu Hakusho egyelőre nem kapott premier dátumot, de úgy gondolom, hogy 2022-nél egészen biztosan nem láthatjuk hamarabb.

Ash és Pikachu 23 év alatt vajon miért nem öregedett egyetlen percet sem?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva