Ma délután 17 órakor tapadjatok a képernyőre!
Múlt héten elstartolt a Magyar Esport Kupa Valorant Final Four szakasza, tegnap pedig folytatódtak a küzdelmek. A Necrotic Esports-tól már korábban búcsút intettünk, mostanra pedig a Team Up-tól is, amely harmadik helyen zárta a versenyt. A mai napon már a nagydöntő érkezik, amit az eddigiekhez hasonlóan a Metabro csatornáján találhattok meg, kezdés 17 órakor!
Emlékeztető
A Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (NGES) által szervezett Magyar Esport Kupa (MEK) Valorant versenye két nyílt kvalifikációt és egy Final Four névre hallgató négyes tornát foglal magába.
A nyílt kvalifikációkról 2-2 csapat jutott be a végső szakaszra, ahol jelenleg is játszanak, méghozzá egymillió forintos összdíjazásért. Negyedik helyen a Necrotic Esports zárt, amely 100 ezer forintot eredményezett a csapatnak, míg a Team Up lett a harmadik, ezzel GabsoN-ék jutalma 150 ezer forint lett.
A döntő
A Final Four összesen négy játéknapot ölel át, közte négy BO3-as és két BO5-ös mérkőzéssel. Mostanra már csak egy játéknap maradt, az utolsó mérkőzéssel, a BO5-ös nagydöntővel. A torna teljes összdíjazása nem kevesebb, mint 1 millió forint, melyből a győztes csapat 500 ezer forintot, míg a második helyezett 250 ezer forintot kaparinthat meg.
Mivel a need more DM felső ágról érkezett a fináléba, ezért Barcode és csapata egy pálya előnnyel kezdik meg a mérkőzést. Ez azt jelenti, hogy nekik kettő, a THR-nek viszont három nyert pályára van szükség a végső győzelem eléréséhez.
A döntő résztvevői:
- need more DM: Tigene, Barcode, crazyd33R, bzt, hussaR (edző: V1CE)
- iPon Team Horizon Reapers: Lana, specimen, ikke, kwixy, szimpli
A történéseket továbbra is a Metabro csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni. Szurkoljatok kedvenc csapatotoknak, találkozunk ma délután 17 órakor!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!