Akciók

Óriási téli leárazásban csípheted meg a legjobb Ubisoft játékokat!


Lassan már semmit sem éri meg teljes áron megvenni.

Őszintén reméljük, hogy a nagy karácsonyi ajándékvásárlás után is vannak még olyanok, akik rendelkeznek elegendő mennyiségű anyagi tartalékkal, hiszen idén rengeteg, kihagyhatatlan karácsonyi vásárral vették célba a játékosokat. Pontosan ilyen az Epic Games Store, a Steam, a GOG.com és a Fanatical ünnepi akciója, ami mellé nemrégiben megérkezett a Ubisofté is, hogy nagyszerű játékokat vehessünk tőlük némely esetben meglepően alacsony árakon.

Erre szerencsére valamivel kevesebb mint két hetünk van még, ugyanis a francia kiadó téli vására egészen január 7-ig fog tartani. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a vásárlásunk során még a fizetés előtt érvényesítsük a WELCOME2021 voucher kódot, amivel 21% extra kedvezményt kapunk.

Utóbbinak hála a novemberben megjelent Assassin’s Creed Valhallát már 39.34 euróért megszerezhetjük, de – többek közt – a Watch Dogs Legion 31.75 euróért, a vadiúj Immortals Fenyx Rising ugyancsak ennyiért, míg a Far Cry 5 9.48 euróért, a The Division 2 pedig 7.11 euróért vásárolható meg. A Ubisoft téli vásárának teljes akciós kínálatát ezen a linken keresztül tudjátok megnézni.

Ha pedig a lehető legolcsóbban szeretnétek kipróbálni a francia kiadó játékait, akkor érdemes egy próbát tenni a Ubisoft Plus szolgáltatásukkal, amivel 15 euróért cserébe a legrégebbi és a legújabb alkotásaikkal egyaránt játszhattok PC-n, amíg él az előfizetésetek.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva