Counter Strike

Váratlan fordulat: kassad otthagyta a Cloud9 csapatát!


Ennyit a hosszú távú tervekről.

Az észak-amerikai szervezet Twitteren jelentette be, hogy kassad távozik a csapattól. A tapasztalt szerb edző alig négy hónapot töltött el a Cloud9 égisze alatt.

A CS:GO szakosztály vezetője, HenryG elárulta, hogy az irányító ALEX és az edző kassad nem igazán tudtak egy húron pendülni, számos stratégiai kérdésben eltért a véleményük és egyébként is egészen más a felfogásuk a játékról.

HenryG arról is beszélt, hogy nagyon nehéz lesz pótolni kassad-ot, hiszen a lehetőségeik korlátozottak. Ebben nagy szerepet játszik, hogy szeptemberben az ESIC – a coach bug nyomán – harminchét edzőt tiltott el, illetve sokan már egyébként is “foglaltak”. Ezen okokból kifolyólag a brit menedzser azt sem tartja kizártnak, hogy egy kevésbé rutinos edzőt dob majd be a mély vízbe.

Kassad szeptember elején érkezett a Cloud9-hoz, ugyanakkor, mint amikor HenryG-t kinevezték a szakosztály vezetőjének. A 34 éves szerb coach segített az ötösfogat összerakásában, illetve az alapok lefektetésében, így a rövid együttlét ellenére sokat köszönhet neki a szervezet. Bízzunk benne, hogy hamarosan újra egy csapatnál láthatjuk majd az egyik legrutinosabb edzőt!

Az edző nélkül maradt Cloud9 felállása a következő:

United Kingdom Alex “⁠ALEX⁠ McMeekin
Turkey Özgür “⁠woxic⁠ Eker
United Kingdom William “⁠mezii⁠ Merriman
United States Ricky “⁠floppy⁠ Kemery
Denmark Patrick “⁠es3tag⁠ Hansen

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva