Egyéb

Saját videójának használatáért kapott ‘copyright ban’-t egy népszerű streamer Twitteren!


Érthetetlen, hogy mi is ezzel a probléma...

Az év egyik legnagyobb gémer eseménye volt, mikor a Twitch se szó, se beszéd egyik napról a másikra ‘copyright strike’-ok mentén tiltással jutalmazta a streamereket. Kis hazánkat sem kerülte el az ügy, melynek legnevesebb áldozatai a legnagyobb magyar videós csapat, a TheVR volt. A legtöbb tartalomgyártó ezek után döntött úgy, hogy az összes klipet és VOD-t törlik csatornájukról, mellyel sok órányi anyaguk, a nézőknek pedig szép emlékük veszett kárba.

Mindezzel az a legnagyobb probléma, hogy a Twitch, meg úgy majd az összes tartalommegosztó és közösségi oldal copyright felismerő rendszere alapjaiban sántít, melyről egy rövid, de remek videót készített GG Laci is.

Szerencsére vagy sem, a rendszer hibái egyre másra kezdenek kibukni, melyet rendkívül jól példáz az egyik legnépszerűbb streamer, xQc legfrissebb esete, ami ugyan nem a Twitch csatornáját, hanem a Twitter fiókját érintette, mégis érdemes megállni egy pillanatra mellette. A Twitter ugyanis, ahogyan ilyenkor szokás minden előzetes figyelmeztetés nélkül, szerzői jogok megsértésére hivatkozva felfüggesztette a profilját.

A gond csak az, hogy mindezt a saját, több mint egy éves 10 másodperces videójának használata miatt tette.

A videós persze nem tiltaná le a saját profilját, amit nyilván még véletlenül sem tett meg, így hát ő is értetlenül áll az állatorvosi ló esete előtt. xQc azóta visszakapta a fiókja fölötti kontrollt, így tudta megosztani a felettébb érdekes történetet, mely margóján “viccesen” megjegyezte, hogy a következő állomás a börtön lesz vajon?!

Ezt a poént sokan nem érthetik, a valóságban viszont közel sem olyan “vicces” a helyzet. Amerikában ugyanis egyre inkább elharapózni tűnik a copyright-probléma körüli vita, mely jelenleg ott tart, hogy hamarosan 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel is jutalmazhatják a “visszaeső” szabályszegőket. Mindezt nem mellesleg a másolásvédelmi törvény igen jól ismerő, a Copyright Office vezetője Karyn Temple javaslatára történt, aki szerint az eddigieknél jóval komolyabban kellene venni a problémát.

Temple szerint a tartalomgyártókat pontosan úgy kellene büntetni, ahogyan az illegális film-és zenekereskedőket, torrent oldal tulajdonosokat. 

A javaslat Thom Tillis és Christopher Coons szenátor személyében célt is talált, akik nem is voltak restek december elején benyújtani az erre vonatkozó törvényjavaslatukat. Mindez persze remekül példázza a rendszer alapvető hiányosságait, melyre nem megoldást, sokkal inkább utólagos retorziót találnának ki. Persze már a streamer-illegális üzér párhuzam is alig állja meg a helyét, de legalább remekül rámutat a másik óriási problémára.

A tartalomgyártók aligha várhatnak bármiféle megoldást olyan képviselőktől és szervektől, akik láthatólag a legkisebb hajlandóságot sem mutatják a megváltozott médiapiaci viszonyok megismerésére. Pedig a felgyorsult világban, korszerű döntések és szabályok kellenének olyan emberektől, akik mindezeket képesek is lekövetni, így viszont mire meghoznak egyet-egyet és beiktatják, addigra már rég el is avult.

Addig legalább majd megtölthetik a börtönöket közveszélyes streamerekkel és videósokkal. Elvégre az is egy eredmény, nemde?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva