Counter Strike

A legjobb CS:GO játékosok 2020-ban: KRIMZ (17)


Az egyik legkonzisztensebb CS:GO játékos idén sem maradhatott le a listáról.

A napokban elindult a HLTV húszas listája, ahol ez idáig csak Európán kívüli játékosokkal (Brehze, jks, KSCERATO) találkoztunk. Az amerikai, az ausztrál és a brazil után viszont most egy svéddel folytatjuk, aki a 2020-as listán ugyanott zárt, mint 2019-ben. A tizenhetedik helyezett: Freddy “KRIMZ” Johansson.

KRIMZ-nek elég a főbb statisztikáira nézni, már abból is látszik, hogy egy vérbeli support játékossal van dolgunk. A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi évben is sok-sok clutchot nyert (szám szerint 63-at), rengeteg támogató sebzést osztott ki (körönként átlagosan 22.9-et), továbbá kiemelkedően teljesített az úgynevezett “Elite versenyek” során (átlagosan 1.12-es ratinggel operált).

A 26 éves svéd játékos MVP címig ugyan nem jutott, de háromszor is beválogatták az EVP-k közé. Csapatával, a fnatic-kal egyszer jutott döntőbe, viszont azt meg is nyerték (ESL Pro League Season 11 EU), méghozzá a mousesports, az Astralis és a NAVI hármasát megelőzve.

A fnatic 2020-ban összesen tizenegy nagyobb versenyen vett részt és KRIMZ ezek közül csak kétszer (ESL RtR, IEM Beijing) nem tudott pozitív ratinggel zárni. Sokatmondó, hogy bár a pekingi tornán 0.95-tel végzett, mégis csapata legjobbja volt. Legjobban az EPL S11 és a Flashpoint 2 során teljesített, melyeken egyaránt 1.15-ös értékelést hozott össze.

Bár a fnatic már közel sem a régi és jelenleg is csak a tizennegyedikek a világranglistán, azért azt elmondhatjuk, hogy KRIMZ továbbra is a világ egyik legjobb support játékosa, illetve csapata húzóembere. A svéd a mostanival együtt már ötször szerepelt a HLTV húszas listáján, kíváncsian várom, hogy vajon lesz -e hatodik alkalom.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva